A nyitott ajtó öröme

Jel 3, 7-13 Mátyásföld, Cinkota 143, 1

Ézs 40, 1-11 2018. december 16. 140, 135

Mt 11, 2-10 Advent 3. vasárnapja 133

A nyitott ajtó öröme

Bevezetés: Advent 3. vasárnapja az Öröm vasárnapja. Még nincs itt karácsony, mégis tele van már a szívünk örömmel. Még nem énekeltük el kedves adventi énekünket: „Jer, tárjunk ajtót!” - mert ez a 4. vasárnap éneke, de már azt hirdeti Isten igéje, hogy az ajtó nyitva van. Ez a mi örömünk forrása.

1. Örüljünk! Nyitva van az ajtó. Mostanában a legkisebb gyermekeink is egyedül jönnek haza az iskolából. Sajnos előfordul, hogy még egyikünk sem ért haza. Nagy a bosszúság: zárva van az ajtó! Manapság egyébként is mindig mindent zárunk: lakást, kocsit, számítógépet, telefon. De ez nemcsak fizikai értelemben igaz. Bezárkózunk lelki értelemben is: szívünkből kizárjuk azokat, akik nem szimpatikusak.

Ez történt a filadelfiai gyülekezettel is. Ők a helybéli zsidó közösség hívő tagjai voltak, amióta azonban Krisztust követik, kizárták őket maguk közül a tradicionális zsidók. Érzik a kirekesztettség szomorúságát és megalázó viselkedését. Nekik szól elsőként a vigasztalás: „Íme, nyitott ajtót adtam eléd!”.

A mi világunkban is megszólal ez a bátorítás. Akkor, amikor minden egészen másként látszik! Karácsony ünnepén sokan zárkóznak be lakásukba, mert nem tudnak a többiekkel örülni: gyász, magány, harag a szívben, stb.

Isten megmutatja, hogy - bár a mi ajtóink zárva vannak - Ő megnyitja felé az utat.

Dávidról van szó ebben az igében: arról, aki becsapta az orra előtt az üdvösség ajtaját, amikor nagy bűnt követett el. Isten mégis megnyitotta ezt az ajtót.

Advent 3. vasárnapján nagy az örömünk! Jézus kinyitotta az ajtót, és azt senki sem zárhatja be többé!

2. Örüljünk! Isten szeret minket. A filadelfiai gyülekezet tagjai jelként vannak a városban! Életüket Isten kegyelme feletti örömnek kell átjárnia, hogy tanúi lehessenek Isten szeretetének. Azért vannak ők abban a „bűnös” városban (pogányság központja), hogy megmutassák, milyen ereje van Isten szeretetének.

Átragyog-e rajtunk? Túrmezei Erzsébet verse…

3. Örüljünk! Jézus cipeli vállán a kulcsot. Ézsaiás könyvének próféciájára gondol Jelenések könyve, amikor Dávid kulcsáról beszél (záró énekünk 4. verse!). Micsoda kulcs lehet, amit a vállán kell cipelnie a Messiásnak!

Azt hiszem nem szükséges nagy fantázia hozzá, hogy rádöbbenjünk, miről is van itt szó! Jézus keresztje nyitotta meg az ajtót. Ez a kereszt az a gigantikus kulcs, amely megnyitja Isten országa felé az utat - és ezt senki soha többe be nem zárhatja!

Befejezés: Valóban meg fog ez történni? Beckett: Godot-ra vára drámája szkeptikusan ír arról, hogy hiába várjuk ezt a kegyelmes, ajtót nyitó Istent. Jókai Anna azonban egy válasz-drámában tesz bizonyságot arról, hogy mégis van reménységünk! Éppen Jelenések könyve ihlette meg, amikor egy látomást vetít elénk az érkező fiúról, aki Sadot-ot, a gonoszt legyőzi, és végérvényesen megsemmisíti, majd megnyitja az utat az üdvözültek előtt. „A Fiú a tér peremére lép, határozott mozdulattal kicsavarintja Sadot kezéből a táblát, megfordítja. A fonákjáról a színére. Így lesz a koporsó formából kehely alak; az irány nem a hanyatlás, hanem az emelkedés. Sadot fokozatosan, ízenként megbénul. A Fiú a Kapuhoz megy; szelíd, rokoni biccentéssel üdvözli Beátust és Beátát. A kulcsot a zárban, puhán, mintha az vajban haladna, háromszor megfordítja. A Kapu közelébe támogatja - a régi, sokszorosan megbocsátó nyájassággal - Paulust; odainti Flórát és Flóriánt, majd, mintegy serkentve őket, a többieknek is jelzést ad” (Jókai Anna: Godot megjött - részlet).

Ámen

1