Újjáéled Horná Mičiná és Cinkota kapcsolata

1999 májusában így ír Agárdi István, a Cinkotai Gazdakör akkori elnöke a két gyülekezet közös múltjáról: „[Cinkota] lakói zömében a 300 év előtti telepesek leszármazottai, bár nyelvüket megőrizni nem tudták, ismerik egymást, szeretik és ragaszkodnak lakóhelyükhöz. […] Az elmúlt évben meglátogattuk a Besztercebánya mellett lévő Micine községet, ahonnan […] őseink, az egykoron Cinkotát újra benépesítő telepesek származnak. Szívélyes fogadtatásban volt részünk, ami arra bíztatott minket, hogy meghívjuk a település delegációját az idei jubileumi ünnepségre (szerző: a cinkotai gyülekezet 300. évfordulójára). A kétnapos látogatás során az itteni családok rokonokként fogadják őket. Megmutatjuk azt a helyet, ahová őseink érkeztek, ahol élnek, ahová életük végén eltemették őket. …”(Cinkota és az evangélikus egyházközség története 1074-1699-1999 – Budapest, 2004; szerk.: Dr. Bethlendi László)

Azóta évről-évre keressük egymást, meghívást kapunk egymás ünnepeire, közösen örülünk Isten ajándékainak, és osztozunk egymás gondjaiban. 2015. szeptember 20-án emlékezett meg Horná Mičiná temploma felszentelésének 230. évfordulójáról. Meghívást kapott Miloš Klátik elnök-püspök, valamint felesége, akinek az édesapja a gyülekezet korábbi lelkésze volt; Ján Čáby esperes és Pavel Kollár, a jelenlegi lelkész, Daniel Duraj esperes-helyettes közvetlen elődje. Cinkota küldötteként jelent meg Vető István lelkész feleségével együtt, Krizsán Zoltán felügyelő, Szász József másodfelügyelő, Dr. Szabó Zsuzsanna, a Budapest XVI. Kerület Szlovák Önkormányzatának elnöke, Krekács Pál korábbi presbiter, s nem utolsó sorban a fent idézett sorok írójának felesége, Agárdi Istvánné.

Tanúsíthatjuk, hogy az 1999-ben tapasztalt vendégszeretet azóta sem változott, és továbbra is kedves rokonokként vettek minket körül. Az ünnepi istentisztelet kezdetén a gyülekezet felügyelője, Emilia Ostrolucka köszöntötte a vendégeket, majd a meghívott lelkészek közös szolgálatával zajlott a liturgia. Klátik püspök igehirdetésében Pál második korinthusi levele alapján beszélt arról, hogy ezen az ünnepen nem csupán egy gyülekezet anyagi áldozatából felépült templomért adunk hálát, hanem azért a lelki tartalomért is, amely gazdagította az egymást követő nemzedékeket. Mire való a templom? – tette föl a kérdést az igehirdető. Arra, hogy olyan kincseket keressünk, amelyek nem rozsdásodnak meg, s amelyeket nem ehet meg a moly. Pál apostol sem azért ad hálát, mert a korinthusi gyülekezet jó anyagi helyzetben van, hanem azért, mert tudja, sokféle lelki ajándékkal gazdagodott. A templom arra való, hogy az evangéliumot és az örök életet hirdessük benne. Kevés a mi hitünk, hogy elvégezzük ezt a szolgálatot, de Isten alkalmassá tesz minket a tanúságtételre. Arra való a templom, hogy imádkozzunk a Lélekért, Aki mindnyájunkat megvilágosít, és megerősít minket Krisztus követésében.

Az istentisztelet során köszöntést mondott Ján Čáby esperes, aki a templomot a folyamatosság jeleként emlegette. Dr. Szabó Zsuzsanna a 117. Zsoltár szavaival köszönte meg a meghívást. Vető István lelkész utalt a közös múltra abban a reményben, hogy az egyre elevenebbé váló kapcsolat révén új nemzedékek építik majd tovább a hidat a két gyülekezet tagjai között. Ennek jelképeként adtuk át ajándékainkat: egy ezüst keresztelőkancsót tálcával és művészien hímzett terítőkkel, valamint az ünnepre választott bibliai igét illusztráló kézzel díszített gyertyát. Olga Klátikova meghatottan emlékezett Micsinyén töltött gyermekkorára és édesapja akkori lelkészi szolgálatára. Az ünnepet neves helyi művészek muzsikája ékesítette. Az istentiszteletet követően a gyülekezet vendégszeretetét élvezve beszélgettünk közös ügyeinkről.

Vető István