Örvendezve - tovább - az úton

ApCsel 8, 36-39 Gudman Anita 299

felnőtt keresztelése

Cinkota, 2010. május 23.

„³⁶Amint [Fülöp és az etióp kincstárnok] tovább haladt{ak} az úton,

valami vízhez értek, és így szólt az udvari főember:

„Íme, itt a víz! Mi akadálya annak, hogy megkeresztelkedjem?”

³⁷(Ezt mondta neki Fülöp: „Ha teljes szívedből hiszel, akkor lehet.”

Ő pedig így válaszolt: „Hiszem, hogy Jézus Krisztus az Isten Fia.”) ³⁸Megparancsolta, hogy álljon meg a hintó, és leszálltak a vízbe

mind a ketten, Fülöp és az udvari főember, és megkeresztelte őt.

³⁹Amikor kijöttek a vízből, az Úr Lelke elragadta Fülöpöt,

és nem látta őt többé az udvari főember,

de örvendezve haladt tovább az útján.”

Örvendezve - tovább - az úton

Bevezetés: A régi világban természetes volt, hogy minden kisgyermek élete a keresztséggel kezdődött. Ma már nem szokatlan, ha felnőttet keresztelünk. Mégis minden egyes alkalom különleges, hiszen személyre szóló ajándékról van szó, amit Isten Szentlelke küld annak, aki kéri. Ma, Pünkösd ünnepén különösen is aktuálisan hangzik a hálaadásé és a Szentlélekért könyörgő imádság. Hálaadás azért, hogy Isten megszólított Téged, és arra indított, hogy megismerd Jézus Krisztust, az Ő tanítását és azt a szeretetet, ami Rajta keresztül sugárzik a világ felé, hogy azt mi - az Ő küldöttei - tovább adjuk embertársainknak.

Mindenkit más eszközökkel közelít meg Isten szava. Van, aki egy lelki csapás átélése után kezdi keresni az Úr szelíd hangját, van, akit mások jó példája vezet a templomba, vannak olyanok is, akik egy rájuk váró esemény kapcsán érzik fontosnak, hogy részesüljenek a keresztségben, és tagjai legyenek Jézus Krisztus egyházának.

Kedves Anita! Te azért kérted felvételedet gyülekezetünk tagságába, mert keresztszülőnek hívtak meg a családban. Tekints úgy testvéredre, mint Isten angyalára, akin keresztül eljutottál a hit és az egyháztagság komoly döntésére. Hiszem, hogy ez a döntés nem egyetlen alkalomra szól, hanem egész életedre.

1. Mindenkinek megvan a maga útja. Születésünk sok mindent meghatároz: nemünket, hajunk és szemünk színét, termetünket, tulajdonságainkat; szüleinket, családi körülményeinket, anyanyelvünket, hazánkat, társadalmi helyzetünket, sőt még vallásos irányultságunkat is. Mindenki más indítást kap, mindenkinek más irányba vezet az útja. Néha találkozunk egymással, néha tudatosan kanyarodunk általunk kiválasztott utakra, általunk kiválasztott útitársak mellé.

Nehéz úton érkeztél Isten színe elé. Megküzdötted magad harcait az eddig megtett úton. A Bibliából felolvasott szakaszban egy idegennek az életébe pillanthattunk be: egy távoli ország különleges hagyományaiból érkezik egy fontos hivatalnok, aki Jeruzsálemből igyekszik hazafelé. Istent imádni jött a zsidók fővárosába, az egyedüli templomba. Volt benne érdeklődés, meg akarta ismerni Izráel Istenét. Valami azonban még hiányzott.

Ekkor állta útját Fülöp, Jézus egyik tanítványa. Nem véletlenül került oda. Nem helyközi járatot lekésett stoppos volt, aki valahova el akart jutni. Őt maga az Úr küldte oda, hogy a kincstárnok jusson el oda, ahová olyan nagyon el akart jutni.

Most annak vagyunk tanúi, hogy Testvérünk is eljutott oda, ahová nagyon szeretett volna. Nem véletlenek különleges egybeesése történt itt, hanem - hisszük - maga az Úr állta útját, hogy felvegye Őt az életébe, és megnyissa számára a titkokat.

2. Most tovább kell haladni az úton! Miután a kincstárnok megértette Fülöp magyarázatai alapján, ki is valójában Jézus, és miért kellett neki annyit szenvednie, majd meghalnia, megkeresztelkedett, és így teljesült leghőbb vágya. Bizonyára szeretett volna köszönetet mondani a hitvalló tanítványnak, aki által hitre juthatott, de Fülöp eltűnt a szeme elől. Nekem nem sikerült ilyen ügyesen eltűnnöm, de boldog vagyok, hogy részese lehettem Isten egyik hétköznapi csodájának.

S most nem is azon van a hangsúly, hogy mi történt eddig, hanem azon, hogy mi történik ezután. A kincstárnok jól tudta, hogy most nem torpanhat meg - mint a mennybe távozó Jézust bámuló tanítványok -, hanem tovább kell lépnie.

Ez a keresztyén ember küldetése! Isten megtapasztalt szeretetével felövezve, erejét magunkra öltve tovább menni a nekünk kijelölt úton. Anita számára most adott a következő lépés: keresztanya lehet - érezve e hivatás komolyságát és felelősségét. Tanúskodhat egy gyermeknek Jézusról, részt vehet vallásos nevelésében. Imára kulcsolhatja kezét, elhozhatja a templomba. Ő lehet keresztgyermeke angyala.

A küldetésnek van azonban egy sokkal személyesebb vonatkozása is. A hitre jutás, a keresztség, a gyülekezeti tagság által saját életünk, saját utunk is egészen más irányt vesz. Már nem a túlélés, hanem az örök élet biztos reménysége hajt minket. Ez meglátszik szavainkon, hangulatunkon, magatartásunkon és cselekedeteinken is. Egy ma konfirmált fiatalt köszöntöttem ezzel az igével: „Kicsoda bölcs és értelmes közöttetek? Mutassa meg a magatartásával, hogy mindent bölcs szelídséggel tesz!” (Jak 3, 13) Ez a kívánságom most Anitának is. Isten felülről jövő bölcsessége vezesse gondolatait és cselekedeteit!

3. Örvendezve… Amikor valaki belekukkant egy evangélikus istentisztelet menetébe, bizony nem látja rajtunk azt, ami egyébként keresztyénségünk lényege lenne: azt, hogy min örvendező emberek vagyunk - az evangélium (jó hír, örömhír) népe. A kincstárnok nem megtanult reflexként kanyarított mosolyt az arcára! Szívéből őszintén fakadt ki az öröm, mert megnyíltak előtte Isten titkai.

Nekünk is ez a küldetésünk: hogy örvendező keresztyének legyünk. Ez nem jelenti azt, hogy életünk nehézségeit, ránk nehezedő terheit könnyelműen kezeljük, és komolytalanul figyelmen kívül hagyjuk! A hívő ember derűje azonban messzebbre lát a próbatételeknél. Látja már az alagút végét, a kiutat Jézusban, aki jelenlétével átsegít minket minden krízisen. Ezt jelenti számunkra a keresztség és a keresztyén közösséghez való tartozás.

Befejezés: Összefoglalom a felolvasott ige üzenetét, s egyben Feléd forduló kívánságomat, kedves Testvérem: örvendezve haladj tovább utadon!

Ámen

3