Lelkészi jelentés 2010-ről

Lelkészi jelentés 

a Cinkotai Evangélikus Egyházközségben 

2010-ben végzett gyülekezeti szolgálatokról 

„Aki az eke szarvára teszi a kezét, és hátratekint, nem alkalmas az Isten országára.” (Lk 9, 62) Ez az ige 

szerepel a mai napon Útmutatónkban. Figyelmeztetés és bátorítás is ez lelkésznek, felügyelőnek, minden pres-
biternek és gyülekezeti tagnak a jövőre nézve. 

Sokan megkérdezték már tőlem az itt töltött két év folyamán, hogy mit gondolok döntésemről. Nem bán-

tam-e  meg,  nem  kívánkozom-e  vissza,  elképzeléseimet  meg  tudom-e  valósítani,  így  képzeltem-e  el  cinkotai 
szolgálataimat? Ezekre a kérdésekre nem is olyan egyszerű válaszolni. Ezért csak ennyit szoktam mondani: így 
döntöttem, most itt van feladatom, ezt kell elvégeznem. 

Hozzá  kell  tennem,  valóban  értek  meglepetések  pozitív  és  negatív  értelemben  egyaránt,  de  ezekkel 

együtt, ezeknek a tanulságait levonva kell tervezni a jövőt. Mielőtt azonban erről beszélnék, feladatom, hogy az 
elmúlt évben végzett szolgálatokat, a gyülekezeti élet eseményeit értékeljem. 

 
Továbbra is elmondhatom, mint ahogy ezt megtettem tavaly is: jó érzéssel tölt el a gyülekezet aktivitása, 

ami elsősorban az istentiszteleteken, illetve más gyülekezeti alkalmakon való részvételükben nyilvánul meg. S 
itt nem csupán arról beszélek, hogy sokan ülnek a padokban vagy a székeken, hanem azt is meg kell említenem 
sok köszönettel,  hogy alkalmaink  megszervezésében, lebonyolításában sokan kiveszik  a részüket. Vannak ál-
landó segítőim, és vannak, akik – sok esetben számomra az ismeretlenségből előbukkanva – ajánlják fel egy-
egy rendezvény előtt közreműködésüket.  

 
Nagyra becsülöm a cinkotaiak szókimondását, mert ezzel sokat segítenek munkám hatásának lemérésé-

ben,  a  további  működésem  kialakításában.  Ennek  köszönhető,  hogy  sok  félreértést  tudtunk  tisztázni,  illetve 
megelőzni. Bízom benne, nem csak én gondolom úgy, hogy jó a kapcsolat a gyülekezet és a lelkész között. 

 
Egyes csoportjaink értékelését röviden szeretném elmondani: 
 
A baba-mama kör nagyon jól működik. Legutóbb 18-an voltunk együtt. Rendszeres tagjaink mellett min-

dig fel-felbukkan egy-egy új család, amelynek tagjai egyre közelebb kerülnek a gyülekezet tagságához. Bízom 
benne, hogy ők alapozzák meg gyülekezetünk újabb nemzedékeinek bázisát. 

Az óvodai hitoktatás zavartalanul folyik. A szükséges egyeztetéseket mindig el tudjuk végezni. A gyere-

kek nagyon várják az alkalmakat, és hiányzik nekik, ha egyszer-egyszer ki kell hagyni a találkozást. Tapasztala-
tom, hogy az így megismert gyermekek szinte automatikusan hittanosokká válnak az iskolában. 

Az iskolai hitoktatás területén még sok tennivaló van. A Batthyány Iskolában tartok még csak órákat, de 

örömmel értesültem arról, hogy az árpádföldi Arany János Általános Iskola igazgatója a beiskolázási tájékozta-
tójában külön említést tett az evangélikus hitoktatás lehetőségéről. Reményeim szerint ez lesz a következő in-
tézmény,  amelyre  koncentrálni  fogok  az  új  tanévben.  (Terveim  szerint  minden  évben  egy  új  iskolát  célozok 
meg a hitoktatás elindításával.) 

A konfirmandusok tábora 10-re nőtt – mindnyájunk nagy örömére. A rendszeres foglalkozásokon kívül 

rendkívüli találkozásaink is vannak, amelyek erősítik a közösséget. Már rá sem lehet ismerni a kezdetben egy-
mással  szemben  némán  ülő  gyermekekre.  Múzeumlátogatás,  bábfesztiválon  való  segítő  szolgálat,  filmklub, 
pizzázás jó hatással volt egymással való kommunikációjukra.  

Az ifjúsági órák tekintetében vannak leginkább kudarcaim. Ezek nem tragikusak, de elgondolkodtatóak. 

Hiányzik  gyülekezetünkből a 16-25 éves korosztály.  Alkalmainkon nem  jelennek meg, pedig itt élnek közöt-
tünk, és lehetnének akár 50-en is, ha sikerülne valahogy megszólítani őket. Eddig még nem sikerült. Tudom, 
hogy a fiatalabbak egyszer belenőnek ebbe a korosztályba, de a mostani generációról sem szeretnék lemondani! 
Ebben kérem a szülők, nagyszülők segítségét! Kirándulások, filmklubok, a pingpongozás lehetősége, táborozás 
felajánlása révén szeretném őket bevonni a közösségbe, de ehhez szükség van a buzdításra! 

A  fiatal  felnőttek  alkalmait  havi  rendszerességgel  tartjuk.  Örülök  annak,  hogy  most  már  nem  csupán  a 

„kötetlen beszélgetés” + „áhítat” egyszerű liturgiája valósul meg közöttük, hanem ők maguk is szívesen vállal-
nak részvételt a közös témák kidolgozásában. Tagságuk stabil, érdeklődő és tettre kész! ☺ 

A  felnőtt  bibliaórák  a  hagyományos  rendszerben  működnek.  Olykor-olykor  némi  fellángolás  észlelhető 

(különösen, ha vendég érkezik), de a tagság továbbra is csekély létszámú. 

Az énekkarról nehéz beszélni, hiszen gyülekezetünk régi nagy hagyománya és büszkesége. A legendás jó 

hangulat most is jellemző a közösségre, viszont az utánpótlás hiánya most már működési gondokat okoz. Kán-
torunkkal gondolkodunk a megoldás lehetőségein.  

Éppen az énekkari próbák és a bibliaórák alkalmain kialakuló derűs testvéri beszélgetések vetik fel annak 

a szükségességét, hogy – rákosszentmihályi példára (erről most hallhattunk a Pesti Zarándoklás alkalmával) – 
kibeszélő  műhelyt  indítsunk,  ahol  teljesen  szabadon,  kötetlenül  mondhatjuk  el  egymásnak  gondolatainkat,  és 
bármit szóba hozhatunk, ami közösségünket érinti. Már csak az a kérdés, hogyan illeszthető be heti programja-
inkba… 

 
Örömmel tájékoztathatom gyülekezetünk  közgyűlését, hogy az év folyamán számos olyan programot is 

tartottunk, amely a gyülekezet széles rétegeit megmozgatták, sőt a gyülekezet vonzáskörzetén kívül is érdeklő-
dést váltott ki. Ilyen alkalmaink voltak adventben, a farsangi időben, és lesz még ilyen húsvétkor is. Tervezünk 
presbiteri csendesnapot (amelyre ígéretet kaptam Gáncs püspök úrtól, hogy rövid beszélgetés-indító előadására 
számíthatunk), mátyásföldi  pikniket,  kirándulásokat  gyermekekkel  és felnőttekkel.  Bízom  benne,  hogy mind-
ezek az alkalmak erősítik a testvéri összetartozás érzését mindnyájunkban. 

 
Ezeknek a programoknak a helyszíne többnyire az új gyülekezeti ház, amelynek hasznosítására még nem 

alakult ki jól alkalmazható rendszer. A presbitérium határozata – sajnos – többeket elriasztott a ház használatá-
tól, s bevallom – önhatalmúlag, ha tetszik diktatórikusan – döntöttem a feltételek enyhítése mellett. Így sikerült 
rendszeres  látogatót  találni  egy  énekkarban.  Ők  megígérték,  hogy  nyitottságomra  válaszul  egy  hangversenyt 
tartanak templomunkban térítésmentesen.  

Ugyancsak anyagi megkötések nélkül ajánlottam fel a házat halotti tor megtartására. A családdal megál-

lapodtam, hogy lehetőség szerint adománnyal támogatják az egyházközséget.  

Úgy gondolom, hogy ez a rendszer sokkal barátságosabb és egyházhoz méltóbb, mint a paragrafusok be-

tartása és betartatása.  

 
A gyülekezeti ház lehetőségeit kihasználva szeretnénk egy alapítványt útnak indítani, de ennek előkészí-

tése sok időt és odafigyelést igényel. A tervek szerint Jezsovics Pálnak szeretnénk emléket állítani, és példáját 
követni a nép művelésében, a gyermekek felkarolásában és nevelésük segítésében. A kultúra különböző terüle-
tein szeretnénk programokat szervezni, esetenként különböző művészeti ágak összekapcsolásával. 

 
Beszélnem kell még gyülekezetünk anyai helyzetéről is. Jó, ha tudja a közgyűlés, hogy a kívülállók Cin-

kotát jómódú gyülekezetnek látják, sőt némi irigységgel figyelik életét, ingatlanait. Ez számunkra nagyon hát-
rányos megítélés – még ha hízelgő is. Először is azért, mert ez a látszat – sajnos – nem a valóságot takarja. 

Nem most kezdődő probléma az, hogy az év közepe táján a gyülekezet fizetésképtelenné válik. Már elő-

döm idejében voltak ilyen gondok, és  ezek mára sem szűntek meg. Néhány jóakaratú  testvérnek köszönhető, 
hogy még nem kellett csődöt jelentenünk. S ez nem áll összefüggésben tartozásunkkal! Sokkal nagyobb körül-
tekintéssel kell megszerveznünk a gyülekezet hétköznapjait. Takarékosabban kell gazdálkodnunk az energiával, 
óvatosan kell terveznünk beruházásainkat.  

Vége a nagyvonalú tervezés, a nagyvonalú kivitelezők, a nagyvonalú rendezvények, vendéglátások korá-

nak!  Talpra  kell  állnunk!  Ennek  első  legfontosabb  lépése,  hogy  az  idei  borítékos  adományt  „borítékolnunk 
kell”. Nem szabad idén olyan munkát terveznünk, amelyet erre a még nem ismert összegű adományra építünk! 
Majd az összeg ismeretében lehet a következő évben elkölteni! S ha mégis kifutnánk a pénzünkből, a tárgyévi 
adományokból lehet pótolni. Ennyi tartalékra egy ekkora gyülekezetnek feltétlenül szüksége van!  

Ugyancsak szükségünk van arra, hogy okosan hasznosítsuk azokat a földterületeket, amelyek még a bir-

tokunkban vannak. A presbitérium már előkészített egy döntést, amelyre még nem tudtunk pontot tenni. A ve-
zetőség többségének az a véleménye, hogy egy most adódó lehetőséget inkább meg kell ragadni, mint egy ké-
sőbbi  bizonytalan,  bár  nagy  volumenű  ingatlan-értékesítésre  várni.  A  bérlőnek  jelentkező  vállalkozó  nagyon 
várja döntésünket. 

S ezen a ponton – jelentésem utolsó szakaszában – kívánom elmondani azt, ami a szívemet terheli. A je-

lentés elején elmondtam, hogy a gyülekezet tagjainak szókimondását nagyra értékelem. Viszont elvárom őszin-
teségüket is. A presbitérium legutóbbi ülésén és utána olyan támadások érték – nyilvánosan! – gyülekezetünk 
vezető tagjait és személyesen engem is, amelyek méltatlanok voltak. Az elhangzó vádak hamisaknak bizonyul-
tak, ami még súlyosabbá teszik ezeket a megnyilvánulásokat. Komoly egyházfegyelmi vétségnek számít olyan 
adatok kiszivárogtatása, sőt nyomtatott formában való kiosztása, amelyek egyházunk törvényhozó testületének, 
a zsinatnak a belső tárgyalási dokumentumaiból származnak. Gyülekezetek banki titkait feltörni, nyilvánosság-
ra hozni nem csupán egyházi szabálysértés. Természetesen ezeket az ügyeket nem kívánom bíróság elé vinni, 
de püspök urat kénytelen voltam tájékoztatni. Ő emlékeztetett arra, hogy 2012-ben tisztújítás lesz. 

 
Tisztelettel kérem a közgyűlés tagjait, hogy szókimondásukat jellemezze az őszinteség és a jóindulatú vé-

leménynyilvánítás is! Ezért most arra kérem mindnyájukat, hogy amennyiben panaszuk, észrevételük, kritiká-
juk  van,  szíveskedjenek  azokat  közölni.  Nem  szükséges  mindezt  nyilvánosan  megtenni!  Egy  zárt  borítékban 
bedobhatják a postaládába. Ígérem, minden ilyen észrevételt komolyan fogok venni. 

Vető István 

lelkész