Lelkészi jelentés
a Cinkotai Evangélikus Egyházközségben
2010-ben végzett gyülekezeti szolgálatokról
„Aki az eke szarvára teszi a kezét, és hátratekint, nem alkalmas az Isten országára.” (Lk 9, 62) Ez az ige
szerepel a mai napon Útmutatónkban. Figyelmeztetés és bátorítás is ez lelkésznek, felügyelőnek, minden pres-
biternek és gyülekezeti tagnak a jövőre nézve.
Sokan megkérdezték már tőlem az itt töltött két év folyamán, hogy mit gondolok döntésemről. Nem bán-
tam-e meg, nem kívánkozom-e vissza, elképzeléseimet meg tudom-e valósítani, így képzeltem-e el cinkotai
szolgálataimat? Ezekre a kérdésekre nem is olyan egyszerű válaszolni. Ezért csak ennyit szoktam mondani: így
döntöttem, most itt van feladatom, ezt kell elvégeznem.
Hozzá kell tennem, valóban értek meglepetések pozitív és negatív értelemben egyaránt, de ezekkel
együtt, ezeknek a tanulságait levonva kell tervezni a jövőt. Mielőtt azonban erről beszélnék, feladatom, hogy az
elmúlt évben végzett szolgálatokat, a gyülekezeti élet eseményeit értékeljem.
Továbbra is elmondhatom, mint ahogy ezt megtettem tavaly is: jó érzéssel tölt el a gyülekezet aktivitása,
ami elsősorban az istentiszteleteken, illetve más gyülekezeti alkalmakon való részvételükben nyilvánul meg. S
itt nem csupán arról beszélek, hogy sokan ülnek a padokban vagy a székeken, hanem azt is meg kell említenem
sok köszönettel, hogy alkalmaink megszervezésében, lebonyolításában sokan kiveszik a részüket. Vannak ál-
landó segítőim, és vannak, akik – sok esetben számomra az ismeretlenségből előbukkanva – ajánlják fel egy-
egy rendezvény előtt közreműködésüket.
Nagyra becsülöm a cinkotaiak szókimondását, mert ezzel sokat segítenek munkám hatásának lemérésé-
ben, a további működésem kialakításában. Ennek köszönhető, hogy sok félreértést tudtunk tisztázni, illetve
megelőzni. Bízom benne, nem csak én gondolom úgy, hogy jó a kapcsolat a gyülekezet és a lelkész között.
Egyes csoportjaink értékelését röviden szeretném elmondani:
A baba-mama kör nagyon jól működik. Legutóbb 18-an voltunk együtt. Rendszeres tagjaink mellett min-
dig fel-felbukkan egy-egy új család, amelynek tagjai egyre közelebb kerülnek a gyülekezet tagságához. Bízom
benne, hogy ők alapozzák meg gyülekezetünk újabb nemzedékeinek bázisát.
Az óvodai hitoktatás zavartalanul folyik. A szükséges egyeztetéseket mindig el tudjuk végezni. A gyere-
kek nagyon várják az alkalmakat, és hiányzik nekik, ha egyszer-egyszer ki kell hagyni a találkozást. Tapasztala-
tom, hogy az így megismert gyermekek szinte automatikusan hittanosokká válnak az iskolában.
Az iskolai hitoktatás területén még sok tennivaló van. A Batthyány Iskolában tartok még csak órákat, de
örömmel értesültem arról, hogy az árpádföldi Arany János Általános Iskola igazgatója a beiskolázási tájékozta-
tójában külön említést tett az evangélikus hitoktatás lehetőségéről. Reményeim szerint ez lesz a következő in-
tézmény, amelyre koncentrálni fogok az új tanévben. (Terveim szerint minden évben egy új iskolát célozok
meg a hitoktatás elindításával.)
A konfirmandusok tábora 10-re nőtt – mindnyájunk nagy örömére. A rendszeres foglalkozásokon kívül
rendkívüli találkozásaink is vannak, amelyek erősítik a közösséget. Már rá sem lehet ismerni a kezdetben egy-
mással szemben némán ülő gyermekekre. Múzeumlátogatás, bábfesztiválon való segítő szolgálat, filmklub,
pizzázás jó hatással volt egymással való kommunikációjukra.
Az ifjúsági órák tekintetében vannak leginkább kudarcaim. Ezek nem tragikusak, de elgondolkodtatóak.
Hiányzik gyülekezetünkből a 16-25 éves korosztály. Alkalmainkon nem jelennek meg, pedig itt élnek közöt-
tünk, és lehetnének akár 50-en is, ha sikerülne valahogy megszólítani őket. Eddig még nem sikerült. Tudom,
hogy a fiatalabbak egyszer belenőnek ebbe a korosztályba, de a mostani generációról sem szeretnék lemondani!
Ebben kérem a szülők, nagyszülők segítségét! Kirándulások, filmklubok, a pingpongozás lehetősége, táborozás
felajánlása révén szeretném őket bevonni a közösségbe, de ehhez szükség van a buzdításra!
A fiatal felnőttek alkalmait havi rendszerességgel tartjuk. Örülök annak, hogy most már nem csupán a
„kötetlen beszélgetés” + „áhítat” egyszerű liturgiája valósul meg közöttük, hanem ők maguk is szívesen vállal-
nak részvételt a közös témák kidolgozásában. Tagságuk stabil, érdeklődő és tettre kész! ☺
A felnőtt bibliaórák a hagyományos rendszerben működnek. Olykor-olykor némi fellángolás észlelhető
(különösen, ha vendég érkezik), de a tagság továbbra is csekély létszámú.
Az énekkarról nehéz beszélni, hiszen gyülekezetünk régi nagy hagyománya és büszkesége. A legendás jó
hangulat most is jellemző a közösségre, viszont az utánpótlás hiánya most már működési gondokat okoz. Kán-
torunkkal gondolkodunk a megoldás lehetőségein.
Éppen az énekkari próbák és a bibliaórák alkalmain kialakuló derűs testvéri beszélgetések vetik fel annak
a szükségességét, hogy – rákosszentmihályi példára (erről most hallhattunk a Pesti Zarándoklás alkalmával) –
kibeszélő műhelyt indítsunk, ahol teljesen szabadon, kötetlenül mondhatjuk el egymásnak gondolatainkat, és
bármit szóba hozhatunk, ami közösségünket érinti. Már csak az a kérdés, hogyan illeszthető be heti programja-
inkba…
Örömmel tájékoztathatom gyülekezetünk közgyűlését, hogy az év folyamán számos olyan programot is
tartottunk, amely a gyülekezet széles rétegeit megmozgatták, sőt a gyülekezet vonzáskörzetén kívül is érdeklő-
dést váltott ki. Ilyen alkalmaink voltak adventben, a farsangi időben, és lesz még ilyen húsvétkor is. Tervezünk
presbiteri csendesnapot (amelyre ígéretet kaptam Gáncs püspök úrtól, hogy rövid beszélgetés-indító előadására
számíthatunk), mátyásföldi pikniket, kirándulásokat gyermekekkel és felnőttekkel. Bízom benne, hogy mind-
ezek az alkalmak erősítik a testvéri összetartozás érzését mindnyájunkban.
Ezeknek a programoknak a helyszíne többnyire az új gyülekezeti ház, amelynek hasznosítására még nem
alakult ki jól alkalmazható rendszer. A presbitérium határozata – sajnos – többeket elriasztott a ház használatá-
tól, s bevallom – önhatalmúlag, ha tetszik diktatórikusan – döntöttem a feltételek enyhítése mellett. Így sikerült
rendszeres látogatót találni egy énekkarban. Ők megígérték, hogy nyitottságomra válaszul egy hangversenyt
tartanak templomunkban térítésmentesen.
Ugyancsak anyagi megkötések nélkül ajánlottam fel a házat halotti tor megtartására. A családdal megál-
lapodtam, hogy lehetőség szerint adománnyal támogatják az egyházközséget.
Úgy gondolom, hogy ez a rendszer sokkal barátságosabb és egyházhoz méltóbb, mint a paragrafusok be-
tartása és betartatása.
A gyülekezeti ház lehetőségeit kihasználva szeretnénk egy alapítványt útnak indítani, de ennek előkészí-
tése sok időt és odafigyelést igényel. A tervek szerint Jezsovics Pálnak szeretnénk emléket állítani, és példáját
követni a nép művelésében, a gyermekek felkarolásában és nevelésük segítésében. A kultúra különböző terüle-
tein szeretnénk programokat szervezni, esetenként különböző művészeti ágak összekapcsolásával.
Beszélnem kell még gyülekezetünk anyai helyzetéről is. Jó, ha tudja a közgyűlés, hogy a kívülállók Cin-
kotát jómódú gyülekezetnek látják, sőt némi irigységgel figyelik életét, ingatlanait. Ez számunkra nagyon hát-
rányos megítélés – még ha hízelgő is. Először is azért, mert ez a látszat – sajnos – nem a valóságot takarja.
Nem most kezdődő probléma az, hogy az év közepe táján a gyülekezet fizetésképtelenné válik. Már elő-
döm idejében voltak ilyen gondok, és ezek mára sem szűntek meg. Néhány jóakaratú testvérnek köszönhető,
hogy még nem kellett csődöt jelentenünk. S ez nem áll összefüggésben tartozásunkkal! Sokkal nagyobb körül-
tekintéssel kell megszerveznünk a gyülekezet hétköznapjait. Takarékosabban kell gazdálkodnunk az energiával,
óvatosan kell terveznünk beruházásainkat.
Vége a nagyvonalú tervezés, a nagyvonalú kivitelezők, a nagyvonalú rendezvények, vendéglátások korá-
nak! Talpra kell állnunk! Ennek első legfontosabb lépése, hogy az idei borítékos adományt „borítékolnunk
kell”. Nem szabad idén olyan munkát terveznünk, amelyet erre a még nem ismert összegű adományra építünk!
Majd az összeg ismeretében lehet a következő évben elkölteni! S ha mégis kifutnánk a pénzünkből, a tárgyévi
adományokból lehet pótolni. Ennyi tartalékra egy ekkora gyülekezetnek feltétlenül szüksége van!
Ugyancsak szükségünk van arra, hogy okosan hasznosítsuk azokat a földterületeket, amelyek még a bir-
tokunkban vannak. A presbitérium már előkészített egy döntést, amelyre még nem tudtunk pontot tenni. A ve-
zetőség többségének az a véleménye, hogy egy most adódó lehetőséget inkább meg kell ragadni, mint egy ké-
sőbbi bizonytalan, bár nagy volumenű ingatlan-értékesítésre várni. A bérlőnek jelentkező vállalkozó nagyon
várja döntésünket.
S ezen a ponton – jelentésem utolsó szakaszában – kívánom elmondani azt, ami a szívemet terheli. A je-
lentés elején elmondtam, hogy a gyülekezet tagjainak szókimondását nagyra értékelem. Viszont elvárom őszin-
teségüket is. A presbitérium legutóbbi ülésén és utána olyan támadások érték – nyilvánosan! – gyülekezetünk
vezető tagjait és személyesen engem is, amelyek méltatlanok voltak. Az elhangzó vádak hamisaknak bizonyul-
tak, ami még súlyosabbá teszik ezeket a megnyilvánulásokat. Komoly egyházfegyelmi vétségnek számít olyan
adatok kiszivárogtatása, sőt nyomtatott formában való kiosztása, amelyek egyházunk törvényhozó testületének,
a zsinatnak a belső tárgyalási dokumentumaiból származnak. Gyülekezetek banki titkait feltörni, nyilvánosság-
ra hozni nem csupán egyházi szabálysértés. Természetesen ezeket az ügyeket nem kívánom bíróság elé vinni,
de püspök urat kénytelen voltam tájékoztatni. Ő emlékeztetett arra, hogy 2012-ben tisztújítás lesz.
Tisztelettel kérem a közgyűlés tagjait, hogy szókimondásukat jellemezze az őszinteség és a jóindulatú vé-
leménynyilvánítás is! Ezért most arra kérem mindnyájukat, hogy amennyiben panaszuk, észrevételük, kritiká-
juk van, szíveskedjenek azokat közölni. Nem szükséges mindezt nyilvánosan megtenni! Egy zárt borítékban
bedobhatják a postaládába. Ígérem, minden ilyen észrevételt komolyan fogok venni.
Vető István
lelkész