Isten igazi arca Jézusé

2Móz 32, 1-10 Mátyásföld, Cinkota 349, 8

Lk 16, 1-9 2010. augusztus 1. 395, 65

1Kor 10, 1-13 Szentháromság ünnepe utáni 9. vasárnap 305, 12, H

Isten igazi arca Jézusé

Bevezetés: Kereken 20 esztendővel ezelőtt kaptam hírt arról, hogy az évek óta várt, és többször megújított ösztöndíjkérelmemet elfogadták, és utazhatok Angliába teológiát tanulni. Nehéz döntést kellett hoznunk, hiszen alig egy éves házasok voltunk, és első gyermekünk mindössze néhány hónapos volt. Hogyan fog eltelni a 9 hónap a család nélkül? Hogyan tud feleségem megbirkózni az új feladatokkal - egyedül? Küldtem magamról egy fényképet. Azt nézték, amikor leveleimet olvasták. Amikor megérkeztem, kicsit zavartan fogadott. Otthon rá is kérdeztünk: örülsz, hogy itthon van Apu. „Ő nem Apu! Apu ott van” - mutatott rá a fényképre.

Nehéz valósnak hinni azt, akit nem látunk. Így volt Izráel népe is az Úr létezésével kapcsolatban. Voltak egyértelmű jelek, amelyek megkönnyítették a láthatatlan elfogadását. A nehézségek miatt azonban kétségek fogták el őket.

1. Kézzel fogható istenre vágyunk. Teljesen természetes ez az emberi igényünk. Akkor miért van az, hogy mégis tiltja az Úr az Ő népének, hogy arcát kiábrázolják, szobrot készítsenek róla, amely előtt meghajolhatnak, ahol imádhatják Őt?

Azért, mert a szobor nem olyan, mint az Isten! Prófétai szövegekben szerepel ez a szellemes meghatározás: néma bálvány, ami nem beszél vissza! …

Miért volt súlyos bűn Isten ábrázolása? Háromszorosan! Egyrészt azért, mert aranyfüggőkből készítette el. Ezzel fejezte ki, hogy mi is az, amit ők valójában imádnak. Nem isten, hanem az, amit ők szereztek maguknak, ami a legfontosabb az életükben, vagyis a vagyon, az anyai javak birtoklása! Másrész azért, mert aranyborjúként formálta meg Áron az Úr képmását. Ez volt Egyiptom egyik fő istenek. Harmadrészt azért, mert Úrnak nevezte el Áron (az Úr szolgája!) a szobrot. Ez a legnagyobb arcátlanság és a legsúlyosabb bűn az egészben!

2. Isten értéke nem mérhető arannyal. Izráel népének nagy tévedése az, hogy ők határozhatják meg Isten értékét. Azt gondolták, majd ők alakítják az Urat, és akkor Ő olyan lesz, amilyennek ők formálják. Nyilvánvalóan azért akarták kezükbe venni az irányítást, mert egyáltalán nem tetszett nekik, ahogy a Mindenható az ő sorsukat intézi. Nem tetszett nekik, hogy ki kellett vonulniuk Egyiptomból, nem tetszett nekik a kietlen pusztaság, az éhezés és a szomjazás, a betegségek, a nélkülözés, a bolyongás bizonytalansága, és különösképpen nem tetszett nekik az a Mózes nevű ember, akiről már azt sem tudják, mi történt vele. Valójában hiányzik Istenhez való viszonyukból az elfogadás. Ők birtokolni akarják Istent!

Döbbenetes, hogy a 21. században, amikor már bőven van bibliai rálátásunk az aranyborjú tanulságára, a Nyugati pályaudvar mellett épült üvegpalota (az úgynevezett Eiffel-ház) tetejére egy kristályból készült borjúszobrot állítottak. Akár saját korunk karikatúrája is lehet: íme, amit imádunk: saját csinálmányunkat - a pénzt és a vagyont. Azt gondoljuk, akkor vagyunk megfelelő viszonyban az Úrral, ha birtokoljuk őt, ha teremtményein keresztül ragadjuk meg erejét és hatalmát. „Igen, látom, hogy Isten gondoskodik rólam, mert jól élek, jól megy az üzlet, megvan mindenem, ami kényelmemhez szükséges.”

Nem birtokolhatjuk Istent! Rendkívül találó a kép: az aranyborjút saját ékszereikből készítették, tehát éppen a saját vagyonukat kezdték el imádni. S az volt a legszörnyűbb, hogy közben azt mondták: ő az Úr, aki kihozta őket Egyiptom földjéről - mintha a vagyon, a pénz mentette volna meg őket.

Mai stílusban énekli meg Pintér Béla a jól ismert példázatot: „Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, ahol a moly és a rozsda mindent megemészt! Éjszaka tolvajok jönnek el hozzád, s elvisznek mindent, amit összegyűjtöttél.”

3. Isten mércéje a szeretetből fakadó kegyelem. Vajon ezt hogyan érthetjük meg? Különös, hogy a felolvasott ige utolsó mondatában felcsillan valami reménységféle… Az Úr elpusztítja a hűtleneket, de Mózes népét teszi meg népévé. Voltaképpen ugyanazt a népet választja ki saját magának. A különbség csak a Vele való viszonyban van! „Mózes népe” az engedelmesség, az elfogadás népe. Ez tetszik Istennek, és ezért veszi újra oltalmába őket. S van ennek egy nagyon szigorú „forgatókönyve”: Az Úr ítéletet hirdet, sőt végre is hajtja az ítéletet, de Mózes könyörgésére megkönyörül a „maradékon” (prófétai kifejezés!), és újra népévé teszi őket. Mózes így lesz Izráel szabadítója.

Számunkra azonban új és tökéletes szabadító adatott Jézus Krisztusban! Ő az, aki valóban az Atya tökéletes képmása. Ezért nem szabad Őt kiábrázolni! Senki nem találná el a hiteles arcvonásokat. Sokan meg is lepődtek, amikor megismerték Jézust. Sokan nem is akarták elhinni, és nem is fogadták el Őt. Hiszen egészen más volt, mint amilyenre számítottak.

Jézus arca kedves és szeretetet sugároz, kegyelem követi tetteit. Új népet választ? Nem! A régieket újítja meg. Izráel népének elveszett juhait. Pétert, aki többször elbukott, de Jézus vissza-visszatért hozzá, hogy megmentse.

Hozzánk is így tér vissza a mi Megváltónk újra meg újra, hogy hozzá térjünk. Ne birtokolni akarjuk, hanem megérezzük: Ő birtokol minket. Övéi vagyunk, ezért lehet mienk a kegyelem!

Befejezés: Ha azt akarjuk, hogy Isten arca kirajzolódjon rajtunk, Jézusra figyeljük, Őt kövessük, és megtapasztaljuk mindent átfogó szeretetét és mentő kegyelmét! Ezért adjunk neki hálát!

Ámen

3