Veszteségek és ajándékok

Róm 8, 31. 32 Zsebényi László (86 éves) temetése 344_1-3.4-5

ZS: 415/4. 2010. március 26. 208, 207

I: 422/5. cinkotai köztemető - de. ½ 10. 356, 451

„Mit mondjunk tehát erre?

Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk?

Aki az ő tulajdon Fiát sem kímélte,

hanem őt mindnyájunkért odaadta,

hogyne ajándékozna nekünk vele együtt mindent?!”

Veszteségek és ajándékok

Bevezetés: Szeretteink távozása mindig súlyos veszteség a család számára. Igyekszünk felkészülni arra, amit nem kerülhetünk el. Megpróbáljuk megerősíteni szívünket, hogy erősek legyünk, amikor elválásra kerül a sor, mégis elérzékenyülünk a kritikus pillanatban. Eszünkkel értjük, aminek meg kell történnie, de szívünkben nem tudjuk érzéseinket csillapítani. Három hét távlatából is nehéz arra gondolni, hogy a testvér, az édesapa, a nagyapa és dédapa, a közeli vagy távoli rokon, a kedves ismerős befejezte földi életét.

Mindenképpen veszteség Zsebényi László halála. Ma azonban azért hangzott el Isten igéje, hogy figyelmeztessen bennünket azokra az ajándékokra is, amiket az ő életén keresztül kaptunk, ami megmaradt utána a szívünkben, az emlékeinkben.

1. Aki meghalt, ránk hagyta örökségét. Ha az örökség szót kimondjuk, óhatatlanul is azokra az anyagi javakra gondolunk, amelyeken most a rokonok osztoznak. Érzékeny pont ez egy gyászoló család életében, és nehéz olyan döntést hozni, ami mindenki számára megnyugtató. Van azonban olyan örökség is, amin nem kell osztozni, mert abból mindenkinek egyformán jut. Ez az a példa, az a lelki tartalom, ami megismerhető volt elhunyt testvérünk életén keresztül, ami alakította a körülötte élők magatartását, életszemléletét is. Az ő gondolkodását, másokhoz való viszonyát alapvetően meghatározta saját sorsa.

Gyermekkorának nehézségei, édesanyjának küzdelmei megerősítették a család iránt érzett felelősségét. A szerzett tapasztalatok alapján nevelte gyermekeit, és szeretetét is így sugározta unokái, dédunokája felé.

Nyilvánvaló tehát a veszteségünk, mégsem feledkezhetünk meg azokról az ajándékokról, amelyeket szeretetén keresztül kaptunk.

2. Jézus meghalt és feltámadt. Most, a Nagyhét közeledtével élhetjük át igazán, milyen nagy veszteség volt Jézus halála az Ő korának. Tanítványai siratták, követték őt a Golgota felé. Tanácstalannak, tehetetlennek érezték magukat. Ahogy hallották Jézus kiáltását: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?!”, még fájdalmasabban tört rájuk az a tudat, mennyire magukra maradtak.

Ezért csodálatos örömként - szinte hihetetlen evangéliumként - érte őket a hír, amit az asszonyok hoztak a nyitott sírtól: „Jézus feltámadt”. Ennek a fényében gondolhatunk Jézus halálára. Ő meghalt, de halálában Isten megajándékozott bennünket bűneink bocsánatával és a Vele való megbékéléssel. Ennek pecsétje a feltámadás reménysége mindnyájunk számára.

3. Isten elveszi életünket, de mindent nekünk ad. Életünk 70 vagy 80 esztendő - a zsoltár szerint, s még hálát adhat, aki ennyi időt megérhet. Sorra érnek bennünket veszteségek, amikor egymás után állunk meg szeretteink sírja mellett. Az ígéret azonban hangzik most is: Isten - Jézus Krisztusban - megad nekünk mindent.

Befejezés: Így búcsúzunk most elhunyt testvérünktől is. Megköszönjük Istennek az ő életét, szeretetét, lelki örökségét, és várjuk a feltámadás napját, amikor újra találkozhatunk, és együtt élhetünk örök boldogságban.

Ámen

Gyászolják: Két fia, menyei, unokái és dédunokája; testvére, testvéreinek családja, unokatestvérei, távolabbi családtagjai, rokonai és ismerősei.

Megemlékezés: cinkotai evangélikus templom

2010. március 28. - vasárnap - de. ½ 11.

2

1