Templom - Cinkota

A cinkotai evangélikus templom alapítása I. (Szent) István nevéhez fűződik, aki minden 10 falu számára egy templom építését rendelte el.

1074-ben már állt az első templom, amelyet előbb a tatárok, majd a törökök romboltak el. Több átépítés után 1775-76-ban nyerte el mai formáját a kereszthajós barokk kialakítással. Az építkezést Hacker József és Jung József irányításával végezték. 

A templom gótikus jellegű csúcsos tornyát a legutóbbi műemléki helyreállítás után cserélték le barokkos "hagyma"-toronysisakra. 

A templom külső homlokzatán világosan elkülöníthető a középkori templom kőfala, illetve a 18. századi vakolt téglafal. A templom belső terében látható a legelső - félköríves apszisú - templom alapjainak maradványa. 

A képek leírása:

 

1. A műemléki helyreállítás előtt a templom ebben a formában állt hosszú időn keresztül.

2. A középkori - csúcsíves bejáratú - toronyhoz harmonizáló gótikus toronysisak palafedése súlyosan megsérült. A felújítás során új - barokk - sisak került a torony tetejére.

3. A felújítás előtti templom padlószintjét a 18. században alakították ki egységesen. Ennek megfelelően a nyugati hajó padsorai kiépültek egészen a templom közepéig - középen kialakított osztással. Az orgona 2. manuálját Rückpositivként alakították ki. A mennyezet díszes festését a felújításkor megszüntették.

4. Az 1970-80-as években történt műemléki feltárás talált rá az első templom falaira.

5. A torony alsó része ma a gótikus kort idézi (a tatárjárás után, a 14. század második felében építették a helyreállított templomhoz), a barokk korban épített felső része pedig a stílusának megfelelő sisakot kapott.

6. A műemléki felújítás után ma jól láthatók a különböző korokban épített falrészek.

7. Az évszázadok során a templomkert feltöltődött, és csaknem egy méteres hordalékot képezett a templom körül. Ebből fakad a falak nyirkossága. A felújítás egyik legfontosabb értéke, hogy a templomot "kiásták a földből", és szigeteléssel, illetve szellőztető lábazattal látták el.

8. A templom belső terében ma látható az első templom feltárt alapja, majd három lépcsőn jutunk fel a barokk templom padlószintjére. A nyugati hajó padlójának kialakítása a középkori templomok stílusában történt meg. A padok középen helyezkednek el két oldalon közlekedővel.

9. A cinkotai templom orgonáját 1876-ban Országh Sándor tervei alapján készítették el. Többszöri felújították. A legutóbbi átépítést Trajtler Gábor, a gyülekezet akkor segédlelkésze tervezte meg 1958-ban. 

10. Az oltár Novák Ferenc tervei alapján készült az 1891-es templomfelújítás alkalmával.

11. Az oltárképet Vastagh György festette. Címe: Krisztus az Olajfák hegyén. Az egyedi ábrázolás Jézust elfogatása előtti pillanatban ábrázolja. Péter kezében tőrt látunk.

12. A szószék szintén Novák Ferenc tervezése. Az oltárral együtt 1891-ben készült.

13. A keresztelő medence a Jezsovics család adománya. (Jezsovics Pál a gyülekezet kiemelkedő tehetségű lelkésze volt, aki 1840-1890-ig állt az egyházközség élén. Vele kezdődött el egy több nemzedéken át tartó "lelkész-dinasztia".)

14. A gyertyatartók a templom különlegességei. Faragásai a Biblia számtalan jelenetét ábrázolják. Prőhle Sándor készítette 1959-ben.

15. A templom ékessége még a díszes csillár.

 

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
« 2024. március »
március
HKSzeCsPSzoV
123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031