Elhárulnak az akadályok

Bevezetés: 15 évvel ezelőtt jártam Izráelben. Sok gyönyörű élményben volt részem, de a háborús helyzet nyomasztóan nehezedett kirándulásainkra. A legmegrázóbb az volt a számomra, hogy azokon a szent helyeken, amelyeken Jézus járt-kelt szinte naponta, most katonák masíroznak, és ha valaki az egyik városból a másikba akar eljutni, fel kell mutatnia az útlevelét. Szörnyű volt látni az éppen akkor épülő hatalmas falat! A mai napig nem tudom felfogni, hogy Betlehem és Jeruzsálem nem egy azonos országhoz tartozik. Vajon eljön az idő, amikor ezek a falak leomlanak?

Gondoljunk arra, hogy 31 évvel ezelőtt még állt a berlini fal Németország két része között. Akkoriban senki nem gondolta, hogy eljön az idő, amikor újra szabadon járhatunk át egyik oldalról a másikra. A fal azonban - amit örök életűnek tartottunk - mégis leomlott.

Korlátozások akadályoznak meg ma is minket abban, hogy találkozzunk szeretteinkkel, barátainkkal, ismerőseinkkel. Az újabb szigorítások miatt ez még jobban bezár minket a négy fal közé. Pedig a húsvéti időszak olyan nagy népvándorlást indít meg minden évben! Ilyenkor mi is mindig gondosan beosztottuk, mely napokon kit fogunk meglátogatni. Idén ez nem így lesz - mert nem lehet így. Vajon mikor jön el az idő, hogy ezeket a korlátozásokat feloldják?

Sorra tehetjük fel ezeket a kérdéseket, és jól tudjuk, ezekre nem nagyon találunk választ - legalább is az emberi logika alapján. Így tekintettek a tanítványok Mesterük sorsára is. Amikor látták őt katonák között, a főpap előtt állva, Pilátus által megostoroztatva, minden reményük szertefoszlott. Az a pillanat, amikor Jézus a kereszten kilehelte a lelkét: minden reményt elvett. Jól látjuk ezt, ha olvassuk az emmausi tanítványok beszélgetését: „Pedig mi azt hittük…”

Húsét ünnepe viszont azt hirdeti nekünk, hogy nincs olyan korlátozás, nincs olyan akadály, amely megállíthatná Isten üdvözítő tervét. Elhárulnak az akadályok testi-lelki értelemben és valóságosan. Erről tanúskodik felolvasott igénk.

1. Megszűnik a fizikai akadály. Ha a húsvéti történetet olvassuk, sosem kerüli el a figyelmünket az a nagyon emberi körülmény, amely nyomasztja az asszonyok lelkét, akik Jézus sírjához igyekeznek, hogy véghez vigyék a végtisztesség megszokott gesztusait, amelyeket nem tehettek már meg pénteken - napnyugta után. Érthető az aggodalmuk. A kő, amit abban a korban a sírok elé szoktak görgetni, úgy van kitalálva, hogy azt ne lehessen könnyedén elmozdítani. Egy vájatban gördítik a sír szája elé, ahol egy mélyedésbe huppan a nehéz tömb, és onnan már szinte lehetetlen újra kiemelni.

Sokszor megfordult a fejemben: akkor miért is indulnak el ezek az asszonyok? Mire számítanak? Miben reménykednek? Jól tudják, hogy lehetetlenre vállalkoznak. Ha józan paraszti ésszel gondolkodnak, nincs esélyük elmozdítani a követ. Mégis elindulnak, és nemcsak a sír előtt kegyeletüket leróni! Hiszen viszik magukkal a balzsamozáshoz szükséges keneteket.

Ezt a vak, emberi logikát maximálisan nélkülöző határozottságot és meggyőződést egyetlen másik bibliai történethez tudom hasonlítani: amikor Ábrahám megy Izsákkal áldozatot bemutatni a Mórijjá hegyén, és a szolgáknak ezt mondja: „Maradjatok itt a szamárral, én pedig a fiammal elmegyek oda, imádkozunk, és utána visszatérünk hozzátok.” (1Móz 22, 4). Mintha nem is az lenne a feladata, hogy fiát feláldozza az Úr oltárán…

Igen, a hit ledönt minden fizikai akadályt. Az asszonyok előtt nyitva áll Jézus sírja. Ez a tény bátorít minket is bizonytalan helyzetünkben. Egyre több korlát vesz bennünket körül, úgy érezzük: egyre jobban szorul körülöttünk a hurok, mégsem veszítjük el reménységünket, mert Jézus halála és feltámadása ledönt minden akadályt!

2. Megszűnik a lelki akadály. A legnagyobb lelki akadály a félelem. Gondoljunk csak arra, hogy mi az, ami leginkább eltántorít bennünket bátor cselekedetektől? Az, hogy félünk a veszélyektől, az ijesztő dolgoktól. Ezért nem megyünk át szívesen egy vékony pallón, amely alatt mély szakadék tátong. Ezért nem mászunk fel a meggyfa tetejére, hogy az utolsó szemeket is leszedjük. Ezért nem közelítjük meg a fertőző embereket, mert féltjük a saját egészségünket.

A Feltámadottal való találkozás viszont eloszlatja a félelmeket. Az asszonyok egészen addig nem mernek a jó hírről tanúskodni, amíg Jézus maga meg nem jelenik előttük.

Ma tanúi vagyunk annak, hogy elérkezett hozzánk a Világ Világossága, lelkünk Megváltója, örök életünk záloga. Mai istentiszteletünk szívszorító sötétségben kezdődött - talán még a kevésbé jó felvételek is tükröztek valamit annak hangulatából. Milyen megkönnyebbülés volt átélni azt, hogy a harang és az orgona szavára egyre világosabb lett a templomban, és megszűnt a bizonytalanság rossz érzése. Olyan jó most örvendezni, és fürödni a fényben! Nincs többé félelem, nincs többé lelki akadály. Istentiszteletünk végén fogjuk énekelni meggyőződéssel: „Mért félne szívem? Él az én Uram!”.

3. Megszűnik a kommunikációs akadály. A halál elnémítja az emberi szavakat. Sosem felejtem el, hogy egyszer, amikor egy tragikus haláleset helyszínére érkeztem vigasztalni a megrendült rokonságot, nem tudtam, mit mondjak. De abban a helyzetben, abban az udvarban senkinek nem volt kedve megszólalni. Mindenki a saját gondolataiba, gyászába és fájdalmába mélyedt. Így voltak a tanítványok is. Bezárkóztak, kizárták maguk közül a külvilág derűjét. Talán még egymás között sem nagyon beszélgettek. Gyászoltak.

Mostani körülményeink között mi sem nagyon kommunikálunk egymással. Próbálkozunk, de sok az akadály. Talán azért is, mert már félünk bekapcsolni a rádiót, televíziót, mert csak egy téma létezik, amiről beszélni lehet. Az egész ország „kedves” ismerősévé vált Győrfi Pál, akinek szavai nélkül még egy filmet/videót sem nézhetünk meg az interneten.

Bizonyára ezért nem mertek megszólalni az asszonyok az átélt döbbenetes események után. Nem merték megszólítani az apostolokat, akik még mindig fájdalmukba burkolództak. Féltek, hogy nem tudják áttörni a kommunikációt akadályozó falakat.

Amikor azonban a Feltámadott Úr megjelenik, helyreállnak a normális emberi kapcsolatok, helyreáll a közösség. Hiszem, hogy nem kell arra várni, hogy „majd ha elmúlik a veszély…”. Már most megtörhetjük a csendet, és hirdethetjük az Élet győzelmét, mert Krisztus feltámadt, valóban feltámadt, és ledöntötte az emberek közötti akadályokat is.

Befejezés: Amikor - a régi jó hagyományokhoz híven - feleségem nekiállt, hogy elkészítse a húsvéti gyertyát, arra kértem, olyan képet válasszon, amelyen Jézus már nem a kereszten függ. Sikerült olyan ábrázolást megjeleníteni, amelyen érződik a Feltámadott diadala a halál fölött. Kezei már nincsenek a kereszthez szegezve. Áldásra emeli karjait, miközben - mintha a menny felé emelkedne megdicsőült teste.

Ebben az esztendőben - a következő húsvétig ezt a képet fogjuk látni. Erősödjünk meg újra meg újra abban a meggyőződésünkben, hogy Jézus számára nincsenek akadályok: sem fizikai, sem lelki, sem kommunikációs korlátok! Ő kész minket is kiszabadítani ezekből, ha Rá tekintünk, és belé vetjük minden reménységünket!