Dán 9,4-19 - Hetvened vasárnap
Imádságos úton

Kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól! Ámen

Hallgassa meg a keresztény gyülekezet azt az igét, amelyet egyházunk a mai napra, Hetvened vasárnapjára igehirdetési alapigeként kijelölt, megírva találjuk Dán 9,4-19 következőképpen.

4Imádkoztam Istenemhez, az ÚRhoz, és vallást téve ezt mondtam: Ó, URam, nagy és félelmetes Isten, aki hűségesen megtartod a szövetséget azokkal, akik szeretnek téged, és megtartják parancsolataidat! 5Vétkeztünk és bűnbe estünk, megszegtük törvényedet és ellened lázadtunk, eltértünk parancsolataidtól és törvényeidtől. 6Nem hallgattunk szolgáidra, a prófétákra, akik a te nevedben szóltak királyainkhoz, vezéreinkhez, elődeinkhez és az ország egész népéhez. 7Neked, URam, igazad van, nekünk pedig szégyenkeznünk kell még ma is;8Szégyenkeznünk kell, URam, nekünk, királyainknak, vezéreinknek és elődeinknek, mert vétkeztünk ellened. 9A mi Urunk, Istenünk irgalmas és megbocsát. De mi ellene lázadtunk, 10és nem hallgattunk Istenünknek, az ÚRnak a szavára. Nem az ő törvényei szerint éltünk, amelyeket szolgái, a próféták által adott nekünk. … 12Beteljesítette a szavát, amellyel fenyegetett minket és bíráinkat, akik fölöttünk bíráskodtak: azt, hogy nagy veszedelmet zúdít ránk. Mert nem történt még sehol olyan az ég alatt, mint ami Jeruzsálemmel történt. 13Utolért bennünket mindaz a veszedelem, ami meg van írva Mózes törvényében. Mégsem esedeztünk Istenünkhöz, az ÚRhoz, nem tértünk meg bűneinkből, és nem törődtünk igazságoddal. …

15Most azért, Urunk, Istenünk, aki kihoztad népedet Egyiptomból erős kézzel, és olyan nevet szereztél magadnak, amely ma is híres: vétkeztünk, bűnbe estünk!...  17Hallgasd meg mégis, Istenünk, szolgád imádságát és könyörgését, és ragyogjon rá orcád elpusztult szentélyedre, önmagadért, ó, URunk! 18Istenem, fordítsd felém füledet, és hallgass meg! Nyisd ki szemedet, és lásd meg: milyen pusztulás ért bennünket és azt a várost, amelyet terólad neveztek el! Mert nem a magunk igaz tetteiben, hanem a te nagy irgalmadban bízva visszük eléd könyörgéseinket

Áldjuk az Urat, mert irgalmas! / És beszéde megmarad örökké!

Keresztény gyülekezet, testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!

Gyere el és meg fogjuk neked mondani a tutit! Ha ezt az írásomat megveszed, akkor az egész életed rendbe fog jönni, és ezentúl minden úgy fog alakulni, ahogy azt eltervezted! Csak egy telefon, és megmondjuk, hogy hogyan tovább. Nincs más rajtunk kívül, aki meg tudná mondani, hogy miként fog alakulni a sorsod. Néhány mondat, ami alapvetően nagyon biztatóan hangzik, de ha jobban belegondolunk inkább rémísztő szófordulatok ezek. Őszintén megvallva, ha magunkba nézünk, tudjuk, hogy jövőnket nem tudjuk előre megmondani, főleg nem légből kapott felelőtlen mondatokból, könyvek előre megírt kijelentéseiből. Vannak emberek, akik szeretnének ilyen dolgokból hasznot húzni, és jó PR fogással el is adják magukat, de azok, akik néha belelépnek, beleesnek ilyen csapdákba egy idő után (valakik előbb, valakik később) rájönnek, hogy rossz helyen keresik a megoldást az életükben.

Ezek a példák is mutatják számunkra, hogy néha hibázhatunk, rossz döntéseket hozunk, máshol keressük a megoldást, eltévedünk a kijelölt útról. A mai vasárnap témája, hangulata a figyelmünket épp arra próbálja irányítani, hogyha néha bele is kerülünk ilyen helyzetekbe, téves útkeresésbe, hibák elkövetésébe, akkor mitévők lehetünk, hogyan állhatunk meg Isten előtt.

Múlt héten leszedtük a karácsonyfát ezzel is jelezve, hogy a maga tempójában előre haladó egyházi évünk egy új állomáshoz érkezik. Egészen eddig a földre érkező, a sötét világba fényt hozó Világosság felé fordultunk, tekintettünk vissza, igyekeztünk elmélyíteni Krisztus gyermekként való megérkezését. A mai naptól viszont irányt váltunk és innentől kezdve előre figyelünk.

Egyfajta megelőző böjti időszakba léptünk, ami egyértelműen a kettősség érzését keltheti bennünk, hiszen még nagyban tartanak a bálok, farsangi mulatságok, viszont vasárnaponként már elindulunk az újabb várakozás, elcsendesedés, befelé figyelés, bűnbánati időszak felé. Talán a startpisztoly még nem dördült el a húsvétra irányzott böjti futásunkra, de már ott gubbaszthatunk a térdelőrajt-pozícióban, amikor még pont van lehetőségünk arra, hogy a mindennapi rohanás közepette megérkezzünk a valódi bűnbánati lelkületünkhöz. Tekintetünk a mai naptól már nem visszafelé néz, hanem előre figyel, a megváltás központi eseménye felé, a Golgotához vezet minket.

Dániel, a kis próféták egyike, akinek több elbeszélése is ismert, elő-elő kerül igehirdetésekben, hittanórákon, biblaórákon. Annak ellenére, hogy az Ószövetség egyik prófétája ő is az említett irányba vezet minket. Mai textusunk az ő bűnbánó fohásza, imádsága Istenhez. Ha az imádság sorait többször is elolvassuk, felfedezhetjük, hogy nagyon mély hittel írja mindazt, amit gondol, és nem csak a leírt betűket láthatjuk, hanem érezhetjük ezeknek a szavaknak a valóságos erejét, miként azt Dániel is tette. A korábbi iratokban nem csak holt betűket látott, hanem aktuálisan megszólító igéket. Egy olyan korban, amikor sokkal nagyobb kihívás volt Istenről tanúskodni, róla beszélni, ő akkor sem torpant meg a feladattól.

Dániel remek példa számunkra, hogy tanuljunk tőle, tanuljuk meg tőle azt, hogy az igének milyen nagy ereje van és ez milyen hatással lehet a mi életünkre. Hiszen, amikor bibliai igékkel foglalkozunk, tulajdonképpen Istent keressük az írásokban. Minél többet foglalkozunk, akár olvasva, akár hallgatva azokat, meg-megsejthetünk valamit abból, hogy az Úr milyennek is látja az embert. Emellett közösségélményt nyújthat számunkra, közösséget Istennel és Jézussal, hiszen itt vele is találkozhatunk. Ráadásul, ahogy a prófétát az írástanulmányozás a bűnbánat felé vezette, minket is oda vezethet. Megismerése közben felismerjük, hogy miként is élünk, mit teszünk vagy éppen mit nem teszünk és ismeretünk következménye lesz a bűnvallás.

Az a bűnvallás, amit Dániel is elmond az imájában, idáig nem a saját érdeméből, dicsőségéből jut el, hanem a nagybetűs Lélek és Ige vezeti őt. Tehát a keresésen túl arra tanít még minket, hogy mélyebb imádságos életet éljünk. Ne csak a felszínen történjenek a dolgok, ne csak az elvárásoknak megfelelő énünket mutassuk kifelé, ne csak a hitvallást és a Miatyánkot mondjuk el bátran hangosan a templomban. Arra ad példát, hogy álljunk meg Isten színe előtt és beszélgessünk vele, mondjuk el neki mindazt, ami bánt bennünket, amivel nem értünk egyet, amiért szeretnénk megbocsátást kérni vagy éppen mondjuk el neki mindazt, amiért nagyon hálásak vagyunk, amiért van örömünk.

A textus megszólításában váltakozik az egyes szám és többes szám használata. Ha külsős emberként figyeljük az eseményeket, és nem engedjük magunkat bevonni az egész folyamatba, mit sem ér az egész. Képmutatás lenne, hiszen nem tehet igazi bűnvallást az, aki csak mások bűnét veszi észre, magát viszont kivonja ez alól. ,,Neked, URam, igazad van, nekünk pedig szégyenkeznünk kell még ma is. Ilyen őszinte szavakkal mondja ki a próféta mindazt, ami a mai napig igaz. Nem tudunk bűn nélkül élni, úgy élni, hogy másoknak ne okozzunk fájdalmat, úgy, hogy akár akaratunkon kívül is ne bántanánk meg valakit. Viszont nem gondolom azt, hogy emiatt magunkat folyamatosan hibáztatni és ostorozni kellene. Emberi gyarlóságunkból adódóan nem tudunk bűn nélkül élni, de Isten gondoskodott arról, hogy kaphassunk egy újabb esélyt, bűneinket megvallhatjuk, letehetjük terheinket.

A helyes, hozzá vezető utat kellene megtalálnunk az imádságban. A böjtöt megelőző időszak remek lehetőséget kínál erre, akár a mai igén keresztül is. Addig a felismerésig kellene eljutnunk, amire Dániel is eljutott imájában, miszerint: ,,nem a magunk igaz tetteiben, hanem a te nagy irgalmadban bízva visszük eléd könyörgéseinket.” A nép is sokszor elfordult Istentől, és nem kellett volna nekik megbocsátania, hiszen megszegték kérését. Az Úr azonban többször is újabb és újabb esélyt adott számukra. Mert Isten szeretete, az Ő irgalma nagyobb az Ő haragjánál.

Dániel keresi Isten titkát, az írások lényegét, és azért, hogy mindezt megértse, az Úr Gábriel angyalt küldi hozzá, hogy elmondja számára mindazt, ami még nem érthető. Mi viszont már könnyebb helyzetben vagyunk, nincs szükségünk angyal megjelenésére, hogy megértesse velünk Isten az ő titkait, a végső dolgokat. Egyetlen egy dologra kell figyelnünk, a keresztre. Arra a keresztre, amelyen Jézus volt ott, Isten fia, akit elküldött értünk. Azért, hogy bűnbánatunk imája meghallgatásra és feloldozásra találjon.

Imáink sokszor rendezetlenek, nem igazodnak az isteni ütemhez. Nem csoda, ha csak ritkán tapasztjuk meg imáink meghallgatását. Ennek fizikai szemléltetése lehet a helyes rezonanciának a példája. Ha a katonák egy hídon a mai előírás szerint kelnek át, semmi különös nem történik, hiszen az a szabály, hogy nem léphetnek egyszerre. Azonban hogyha menetelve, a híd azonos rezonanciájával haladnak akkor leomlik. Legyen ez velünk is, találjuk meg a megfelelő ütemet személyes bűnvallásunkban, hogy Istennel tudjunk haladni, és omoljon le az a híd, az a fal, amit néha az ő irányába felhúzunk és érzünk.

Ha ez sikerül, mindezért ne feledkezzünk meg hálát adni és dicséretet mondani. Azért, hogy van hova mennünk, van kihez mennünk, van kit keresnünk és van kivel közösségben élnünk. Mert a kereszt emlékeztet minket erre, de arra is, hogy Jézus nem maradt a sír sötétében. Halála után feltámadt és azt ígérte nekünk, hogyha hiszünk benne, és követjük őt, mi ránk is vár az üdvösség, az örök élet. Ez a remény éltethet bennünket és vezetheti mindennapi lépéseinket.

Mindez nem a mi érdemünk, nem a mi dicsőségünk, egyedül Isten irgalma és kegyelme az, hogy mi vele társként, előtte egy bűnvalló közösségben lehetünk. Kívánom, hogy tudjuk távol tartani magunktól a téves utakat, és tudjunk rátalálni a megtartó és megbocsátó, golgotai keresztre tekintő útra.

Ámen

Imádkozzunk!

,,Uram, hallgass meg! Uram, bocsáss meg! Uram, figyelj ránk,” kérlek, vezess minket a helyes útra! Ha néha le is térünk róla, kérünk, add meg, hogy vissza találjunk oda, hogy le merjük tenni vétkeinket. Köszönöm, hogy hozzád bármikor fordulhatunk, veled együtt járhatunk!

Ámen

1