Jak 1, 12-15 Mátyásföld, Cinkota, Árpádföld 402, 3

1Móz 3, 1-13 2020. március 1. 275, 196

Mt 4, 1-11 (Karel Ágnes) Böjt 1. vasárnapja 3081, 11

(Invocavit)

Semmi nem választhat el Isten szeretetétől

Bevezetés: Most már valóban elkezdődött a böjti időszak! Már az elmúlt vasárnapokon is utaltunk erre, most azonban a szűkebb értelemben vett magunkba fordulás, önvizsgálat kezdődik, hogy bűneinket felismerése tárjuk azokat a kegyelmes Isten elé. Hisszük, hogy Jézusért, aki végigjárta a böjti utat, van szabadulás terheinktől.

Persze, ha kísértésről, bűnről, bűnbánatról, Isten irgalmasságáról és a bűnbocsánat felszabadító üzenetéről beszélünk, akkor az elméleti teológia területére tévedünk. A hétköznapi élettől oly' távoli terminus technicus-ok (szakkifejezések) nem visznek közelebb a megigazulás bonyolult és elvont dogmájának megértéséhez.

Milyen csodálatos, hogy Jakab, akinek az írását Luther talán éppen azért nevezi „szalma-levélnek”, mert ezek a teológiai, krisztológiai, szoteriológiai eszmefuttatások hiányoznak belőle, egészen hétköznapi, gyakorlati, érthető módon fogalmazza meg, hogyan valósulhat meg egy átlagos keresztyén ember életében a bűnök következményeitől való szabadulás.

Ezekről a nehéz kérdésekről beszél az apostol. Tanít minket a hívő keresztyén élet okos istentiszteletére.

1. Mi a kísértés? Két fantasztikusan találó képet használ Jakab. Az egyiket a kísértés folyamatának bemutatására, a másikat pedig a kísértés következményeinek a bemutatására.

Olyan igéket említ, amelyeket a vadászok és a halászok használnak. Ez a csalogatás, a beetetés gyakorlata. Amikor egy vadász elhatározza, hogy lő egy vadat, először egy olyan helyre csalogatja, ahol könnyen becserkészheti: ételt tesz ki neki, ismerős hangok utánzása révén hívogatja, mintha a párja keresné. …

Jézust is igyekszik - szó szerint - „beetetni” a Sátán! Olyan kísértésekkel környékezi meg, amelyek valóban a szolgálatára készülő Isten Fia számára bizonyosságot jelentenének. Gondoljunk bele, milyen lelki tusakodást jelenthetett számára, hogy emberi test és lélek korlátai között kellett élnie! …

Bennünket szintúgy megtalál a Sátán olyan hamis csillogású kincsekkel, amelyek eltántorítanak minket a helyet úttól.

A másik kép a következményekről szól. Négy összefüggő ige szerepel itt: fogan, szül, beteljesedik, nemz. Ijesztő kép. Azt vázolja fel, hogyan ragad meg minket a bűn, és hogyan szaporodik, terjed a világban. …

Olvastam a hírt, hogy az áruházak polcai üresek: nincs liszt, cukor és tészta, de szappannal tele van a háztartási részleg. Pedig mindenki tudja, hogy a vírust leghatékonyabban a rendszeres szappanos kézmosással lehet pusztítani.

Tudom, nem hanyagolható el a világot átjáró aggodalom a fenyegető vírussal szemben, de vajon ki gondol arra, hogy a bennünk élő kísértések milyen halálos veszedelmet jelentenek a számunkra?

2. Mi a szabadulás útja? Jakab apostol nagyon egyszerű megoldást javasol: kitartani a kísértések között! Hogyan lehetséges ez? Jézus ad erre példást. Sokat gondolkodtam azon, ¿hogyan tudták meg az emberek, miként kísértette meg az ördög? Miért írták le mindezt, ha ez hatszemközt zajlott le? (Senki nem írja le, miről beszélgetett a papjával a gyóntató fülkében vagy a lelkészi hivatalban.) Jézus felkészülése azonban példaértékű mindnyájunk számára.

Nagyon komoly kísértésekkel áll elő a Sátán, Jézus viszont mindhárom esetben visszaveri a támadást - mégpedig úgy, Isten igéjének kétélű kardját használja fel fegyverként.

Ha Isten Fia vagy! … kezdi két alkalommal az ördög. Éppen bizonyítékot próbál nyújtani neki, hogy ha megteszi, amire ő csábítja, megtudja, valóban Isten Fia-e. A harmadiknál ez a kezdés elmarad… Mert ha azzal kezdené, „ha Isten Fia vagy” - hogyan adhatna neki bármit is.

Jézus kitart a kísértésben. Nem azért, mert Isten Fia, hanem azért, mert tudja, mitől döglik a Sátán! Ezért fontos, hogy mi is - különösen böjtben - Isten igéje felé forduljunk.

3. Mi a boldogság? Hány boldogmondás van a Bibliában? Egy kupacban 8, de szanaszét másutt is találunk erre való utalást. Ilyet olvasunk mai igénkben is. Boldog ember az…

A boldogság áldás, a boldogság Isten közelsége - a boldogság nem más, mint az a biztos hely, ahol Isten megvéd a kísértéstől, s ha mégis kísértésbe esnénk, Ő kiment abból.

Érdemes elgondolkodni arról, amit gyakran elfelejtünk: Isten sosem kísért senkit! Pedig hányszor gondoljuk így!

A kísértésre a legjobb példa a jó és a rossz tudásának fája. Ott a gyümölcs. Isten még figyelmezteti is az embert, ő mégis megkóstolja. Azért, mert a kívánság benne él! S a kísértés - megfoganva bűnt szült - majd beteljesedve halált nemzett.

Böjt arra mutat rá, hogy Jézus ezzel a kísértéssel veszi fel a harcot. S mi az Övéi vagyunk. Ez a boldogság!

Befejezés: Jézus útja a Golgotáig Isten akarata, hogy mi megszabaduljunk a bűntől. Jézus a Sátán legyőzője. Semmi nem választhat el minket Isten szeretetétől.

Ámen

1