Visszatérés a szeretet uralmához

Bevezetés: Nemrég hallottam a rádióban, hogy az év vége felé közeledve egyre többen váltanak biztosítót. Sokat gondolkodtam azon, miért van is ez. Nyilván azért, mert az egyes biztosítók mindig újabb és újabb kondíciókkal állnak elő, újabb és újabb ajánlatokat tesznek, kedvezőbb feltételeket ígérnek az előző évekhez képest.

Nem véletlen, hogy mindig az év vége felé vannak ilyen nagy fordulópontok. Ilyenkor nemcsak ezt vizsgáljuk meg, hanem az egész éves munkánkat értékeljük. Végiggondoljuk, mit értünk el, milyen eredményeket értünk el. S ezekből az értékelésekből indul ki az új esztendő tervezése.

Most is ez történik, amikor megszólal az efezusi gyülekezetnek szóló üzenet. János megdicséri ezt a közösséget állhatatosságáért, mert megértette, mit jelent Krisztus követése. Mégis átgondolásra ítéli a gyülekezet életét. Úgy, ahogy most ez az ige minket is arra indít, hogy egy kicsit gondolkodjunk másként, gondoljuk át, mit tehetnénk jobban, hűségesebben Krisztus ügyéért.

A koszorúkészítésen valaki ezt mondta: „idén most nem hagyományos koszorút készítettem. Legyen most egy kicsit más!”. János apostol, aki üzeneteket küld hét kis-ázsiai gyülekezetnek, éppen ez a célja! Átgondolni, újra tervezni a gyülekezet életét, mert erre mindig szükség van. --- Nekünk is.

1. Milyen a jó vezető? János apostol olyan vezetőről beszél, aki uralkodni fog Krisztus népén. Már Jeremiás próféta is megjövendöli, hogy „eljön az az idő, amikor igaz sarjat támaszt az Úr, olyan királyt, aki majd bölcsen uralkodik”. S ez az a szempont, amelynek alapján Isten igéje mindig mérlegre teszi a királyoknak az életét, hogy vajon tudnak-e jó királyok, bölcsek lenni. S hogy a bölcsesség honnan fakad, azt láthatjuk azoknak a királyoknak az életéből, akiket bemutat Izráel népének történelme. Ott van Dávid király, aki ugyan az ő bölcsességében többször elbukott, ott van Salamon, akit a legbölcsebb királynak tekintenek. A Szentírás úgy mutatja be őket, hogy az a bölcs, aki Isten igéjére hallgat. A Példabeszédek könyve ezt így fogalmazza meg: „a bölcsesség kezdete az Úrnak félelme”. Milyen tehát a jó vezető, a jó király?

Ugye, mindnyájan jól ismerjük a szél és a Nap meséjét?! A cél: levenni a vándor kabátját. A szél egyre erősebben fúj, de erőszakoskodásával csak azt éri el, hogy a vándor egyre szorosabbra húzza magán a kabátot. A Nap viszont kedves, meleg sugaraival addig simogatja a vándort, míg ki nem melegszik, és önként veszi le a kabátját.

Ma, Advent 1. vasárnapján bejelentik a kijelölt igék a király érkezését. Az evangéliumi ige egyébként virágvasárnapi textus, de minden évben elhangzik az egyházi év elején is, mert felcsendül benne az a kijelentés, amit már a próféták megfogalmaztak: „íme, királyod jön hozzád: szelíden, szamáron, igavonó állat csikóján”.

Ez Jézus vezetési stílusa. Ez az a mód, ahogy Ő királyként érkezik hozzánk. Nem hatalommal, nem erőszakkal, hanem szelídséggel. Ezért Jézus eljövetele erre a földre egy kedves, barátságos, emberközeli esemény, hogy megérezzük azt, Isten mennyire szeret bennünket. Ma, advent 1. vasárnapján az elhangzó igék bejelentik ennek a királynak az eljövetelét, aki szeretettel kormányoz. Azzal a szeretettel, amely szeretetet János számonkéri az efezusi gyülekezeten is. Elmondja ugyan, hogy „remekül végzitek a dolgotokat, állhatatosak vagytok, megálltok a kísértések között, elhatárolódtok a gonoszoktól, de hol van az első szeretet?

2. Hiányzik az első szeretet. Ha az első szeretetre gondolunk, akkor eszünkbe juthat, hogyan ismertük meg a párunkat, amikor az első szeretet fellobbant a szívünkben. Ez nemcsak a házastársak között jön létre, hanem szülők és gyerekek, nagyszülők és unokák, barátok és ismerősök között is. S nemcsak időbeni kérdésről, hanem rangsorról is szól! A görög eredeti szöveg megengedi ezt a fordítást: Hol van a szeretet, ami az első?! A szeretet tehát a cselekvések legelső mozzanata. Arra kérdez rá az apostol, hogy vajon a ti életetekben, valóban mindig a szeretet az első?! Működik-e az közöttetek, ami Jézus életében megmutatkozott, amikor embereket közelített meg. Nem azt mondta: „íme, egy samáriai: próbáljunk rajta segíteni”, „íme, egy hazug ember, egy csaló, egy vámszedő, változtassuk meg az életét”, „itt van egy bűnös asszony: bocsássunk meg neki”. Nem ezt teszi! Kezdettől fogva szeretettel hajol le a rászorulóhoz. Az első mozdulata: a szeretet, és nem az ítélkezés, az elhatárolódás, nem a megbélyegzés.

Vajon ez a mi életünkben hogyan működik? Tudjuk-e mi is ezzel a szeretettel megközelíteni embertársainkat? Úgy ahogyan Isten is lejött erre a földre. Nem törődött azzal, hogy milyen bűnös emberek közé érkezik, hanem az Ő szeretetét mutatta meg azzal, hogy egy szerethető, dédelgethető kisgyermekben mutatta meg az Ő gyengédségét.

Fontos, hogy várjuk ennek a szeretetnek az érkezését, mert enélkül ennek a világnak vége van. Amikor Jézust megkérdezik, mi lesz az utolsó időkben, akkor Mt 24-ben arról olvasunk, hogy Ő maga beszél azokról a jelekről, amelyek az utolsó idők eseményeit kísérik. Többek között ezt mondja: „a szeretet sokakban meghidegül”. Félelmetes dolog az, ha eljön az idő, amikor már nem tudok szeretettel nézni a másik emberre. Amikor már kihal a szívemből a szeretet. Amikor már belefásulok a gonoszságba, a keserűségbe, a nyomorúságba; amikor már nincs miért szeretni. Jézus azt mondja: Ha ez bekövetkezik, akkor Isten véget vet ennek a világnak.

Isten azért küldte el Jézust éppen akkor a földre, amikor megszületett, mert abban a világban is nagyon nagy volt a szeretet hiánya. S most is azért könyöröghetünk, hogy ez a szeretet, amely annyira hiányzik közösségeinkből, családunkból, munkatársak közül, az egész világból, megérkezzen hozzánk amikor advent idején Jézust várjuk.

3. Térjetek meg! Ez a felszólítás természetes módon következik az eddigiekből. Ez nemcsak az akkori gyülekezetnek szól, hanem mindnyájunknak. Advent jellegzetes üzenete ez. Lila az oltárterítő! A bűnbánatra, a magunkba fordulásra figyelmeztet.

Amikor teológusként először jártam a celldömölki templomban, megdöbbenten, kicsit magunkon is elmosolyodva olvastam annak a bejáratnak a feliratát, amelyen a lelkészek mennek be az istentiszteletre: „Térjetek meg!”. Ez egy nagyon fontos mondat, hiszen amikor a lelkész bemegy a gyülekezet tagjai közé, amikor föláll a szószékre, akkor nem az a feladata, hogy többes szám 2. személyben mondja: „Térjetek meg!”, hanem közben saját magára is önvizsgálattal kell gondolnia, hogy vajon benne megvan-e az első szeretet? Tud-e ezzel a szeretettel gondolni azokra, akiket az Úristen rábízott?

Ezt tehát a feladatunk: készüljünk fel Jézus érkezésére. Úgy, akik méltók arra, hogy ezt a szeretetet befogadják. Úgy, hogy ezekben a napokban különösen is figyeljünk arra, hogy ezt az első szeretetet dédelgessük a szívünkben.

Mindnyájunknak megtérésre van szüksége - ezekkel a szavakkal kezdte Luther a 95 tételt. Nem feledkezhetünk meg erről, mert ez egy nagy döntést jelent az életünkben Nem természetes dolog az, hogy ez az első szeretet ott él bennünk.

Befejezés: Új egyházi év, új kezdet, új ígéretek. Isten tesz ígéretet az Ő eljövetelével, de ehhez hozzá kapcsolódik a mi odaszánásunk is, a megtérésre való készségünk, az a nyitottság, hogy visszatérjünk a Krisztustól kapott első szeretethez. Legyen a szeretet az első, hogy amikor Jézus megérkezik a szívünkbe, ezt a szeretetet erősítse és tegye tökéletessé mindnyájunkban!