Közeledik a legnagyobb Király

„¹⁷ Istenhez kiáltok, és az Úr megsegít engem.
¹⁸Bár reggel, délben, este gondban vagyok, és sóhajtozom,
ő meghallja hangomat.
²³Vesd az Úrra terhedet, és ő gondot visel rád!
[…] Én benned bízom!”

Bevezetés: Tavaly karácsonykor egy szokatlan, modern jelenetet adtunk elő fiatalokkal az adventi teadélutánon. A helyszín egy buszmegálló volt, ahol várakozó - egymás számára idegen - emberek szóba elegyedtek egymással, és kiderült, kinek mi is van a gondolataiban, mi tölti ki várakozásukat…

Ma néhányan összegyülekeztünk Isten nevében, hogy valamivel kitöltsük várakozásunkat. Ki-ki másra vár: egyben talán közösek vagyunk: mindnyájan gyógyulni szeretnénk.

Talán furcsállják a Testvérek, hogy többesszám első személyben mondtam ezt, hiszen joggal gondolhatják azt, én egészséges vagyok - mondhatni: kilógok a többiek közül. Könnyű nekem reménységről, örömről és gyógyulásról prédikálni. Bezzeg, ha én is ott lennék a kétségek között, a reménytelenségben, a kiút keresésében! Bizonyára másként beszélnék.

Most azonban nem testi gyógyulásról szeretnék beszélni, hanem arról, amit advent időszaka indít el a lelkünkben. Valamire várunk, ami megváltoztatja, de legalább is megújítja gondolkodásunkat, napi rutinunkat. Jézus érkezése új alapokra helyezi reménységünket és jövőnket.

1. Meggyőződéssel tudunk Istenhez kiáltani. Bartimeus, a jerikói vak, a kapernaumi százados, az epilepsziás fiú édesapja, stb. Sok példa az evangéliumokból, amelyek megmutatják, milyen változás jelentett az emberek számára, hogy van kihez kiáltaniuk! Ha a korábbi időkre tekintünk, azt tapasztaljuk, hogy sokszor csábultak el pogány istenek, rideg bálványok imádatára Isten népének tagjai. Vajon miért? Azért, mert az ő Istenüket nem látták, és a kézzel fogható, szemmel látható, konkrét alakot öltő „isten” megszólíthatóbbnak tűnt.

Nem tudom, ki miért van most ebben a kórházban, de bizonyos vagyok abban, hogy azzal a reménységgel jött, hogy segíteni tudnak rajta. Talán már kipróbáltak mindenféle házi gyógymódot is: borogatást, gyógyfüveket, titokzatos hatású kenceficéket, mert mások jó szívvel ajánlották.

Amikor Jézus megjelent a világban, egyértelművé vált, hogy Ő az egyetlen gyógymód. Látták a sántát járni, hallották a némát beszélni, látták a megtisztult leprásokat és a feltámadt holtakat.

Jézus közeledik felénk, aki nekünk is gyógyulást ad. Nemcsak testi nyomorúságunkban, és nem elsősorban abban. Ő tudja, mi a fontosabb nekünk. Hitünket állítja talpra, gyógyítja meg, hogy meggyőződéssel tudjunk Hozzá kiáltani.

2. A meghallgatás reménységével tudunk kiáltani. Amikor a már idézett bibliai alakok megszólították Jézust, nem úgy mentek oda hozzá, hogy „na, majd megpróbáljuk, hátha…”. A kapernaumi százados tudta, hogy Jézus parancsolni tud a betegségnek. S amikor az apa kétkedőn elszólta magát „ha lehet itt még tenni valamit”, Jézus visszakérdezett. Erre ébredt fel az apa hite: „hiszek Uram, légy segítségül hitetlenségemen”.

3. Minden terhünkkel rá tudunk hagyatkozni. Nem mindig tapasztaljuk ezt. Sok beteg panaszkodott már nekem arra, hogy az orvosa legyintett, amikor hőemelkedéssel, kis derékfájással fordultunk hozzá. Azután kiderült, hogy ezek az apróságok nagy bajok előjelei voltak…

Jézussal ez nem fordulhat elő. Nem kell attól félnünk, hogy bagatell dolgokkal zaklatjuk Őt. Szívesen meghallgat minket, és komolyan veszi problémáinkat. Hitünk ingadozását is megvallhatjuk neki, és Ő meggyógyít. Reményt ad nekünk rövid és hosszabb távon is. Ebben a földi életben, a betegség idején és az örök élet távlatában is. Ezért jött Ő el azon a bizonyos karácsonyon.

Idén a pásztorok személye foglalkoztat engem karácsony közeledtével. Milyen csoda is történt velük! Ők - a jelentéktelen, a társadalom mélyén élő nyomorultak - kapták meg a drága üzenetet: megszületett a Megváltó! Milyen boldogok voltak, amikor ott lehettek a jászol körül! Milyen nagy örömmel tértek haza: dicsőítve Istent!

Befejezés: „Keressétek először Isten országát és az ő igazságát, és mindezek ráadásként megadatnak majd nektek.” Mt 6, 33 Ez az iga erősítse Testvéreimet a betegségben, hogy gyógyulásukat neki köszönhessék meg, majd Istent dicsőítve térhessenek haza!