A jó példa ragadós...

Bevezetés: „A jó példa ragadós…” - szoktuk mondani, amikor valakit arra akarunk buzdítani, hogy mások előtt példamutatóan éljen; vagy akkor, amikor azt tapasztaljuk, hogy valakinek az élete jó példaként szolgált mások számára.

Amikor egy gyermeket megkeresztelünk, a szülőket és a keresztszülőket kérjük, legyenek példaképei a gyermeknek - nemcsak becsületességben, szeretetben és hűségben, hanem Isten iránti engedelmességben, belé vetett reménységben is. Ezért bátorítjuk mindazokat, akik körülveszik a gyermeket, hogy éljenek előtte példamutató keresztyén életet: ne feledkezzenek meg az imádságról, a Biblia-olvasásról, a hálaadó énekről és arról a bizalomról, ami segít mindnyájunknak az eligazodásban földi pályafutásunk útvesztőiben.

1. Példamutatás Isten iránti szeretetben. A gyónási liturgiában elhangzott a tanítás: ez az első és nagy parancsolat! Ebből indul ki minden. Ha nem szeretjük Istent, akkor nem szerethetjük az Ő teremtményeit - így tehát egymást se. Ha nem szeretjük Istent, akkor nem figyelünk arra sem, hogy mivel bántjuk meg, milyen cselekedetünkkel szomorítjuk el őt. Pedig Ő megmutatta nekünk akaratát, és ezt nem azért tette, hogy legyen, mi alapján számon kérni és büntetni minket, hanem azért, hogy legyen egy olyan vezérfonal életünk folyamán, amelynek mentén haladhatunk, amihez igazodhatunk.

Ezért szeretnénk, ha gyermekünket olyan emberek vennék körül, akik számára fontos, hogy Isten jelen van az életükben. Erről nem akarnak megfeledkezni, ezért szüntelenül hálát adnak a Gondviselő Atyának, és ezt az örömüket nem is rejtik véka alá.

Kívánom, hogy a szülők és a keresztszülők jó példák legyenek e gyermeknek - Isten iránti szeretetben.

2. Példamutatás a hitvallásban. A keresztelési liturgia szerves része az Apostoli Hitvallás - ugyanúgy, mint ahogy azt minden vasárnap az istentiszteleten elmondjuk. Annak viszont külön jelentősége van, hogy azokon az alkalmakon, amikor keresztelünk, éppen a keresztelési szertartás kellős közepén hangozzék el hitünk megvallása.

Azért fontos ez, mert az a gyermek, akit az Úr színe elé hoztatok, még nem tud arról vallani, mit tapasztalt meg eddig Isten gondviseléséből. Sőt - feltételezem - nemcsak, hogy megvallani nem tudja, felfogni sem. Ezért nagy a szülők és keresztszülők felelőssége! Ők vallják most meg hitüket - helyette, és mindezt azért teszik, hogy világos legyen mindnyájunk számára, miért kereszteltetik meg e gyermeket.

Az a bizalom, amivel most az Úr oltalmára bízzátok őt, ott él a szívetekben. Ez azonban arra indít - kötelez - Benneteket, hogy erről vallást is tegyetek majd a gyermek előtt is. Amikor egy betegség vagy kisebb-nagyobb sérülés, baleset során imára kulcsoljátok kezeteket, amikor étkezés előtt és után megköszönitek mennyei Atyátoknak mindazt, amivel elhalmozott Benneteket, Róla tesztek hitvallást.

A jó példa pedig ragadós! Tudom, mert saját gyermekeimnél tapasztaltam meg, hogy számukra olyan természetes az, hogy Istent hívják segítségük! Olyan jó azt is megtapasztalni, hogy az óvodai foglalkozások végén az 5-6 éves gyermekek teljesen spontán megfogalmazzák imádságaikat! Legyetek ilyen példák e gyermek számára is - a hitvallásban!

3. Példamutatás a hétköznapi életben. Érdekesen fogalmaz Izráel legősibb és legfontosabb hitvallása, a [mv. „Kösd azokat jelként a kezedre, és legyenek fejdíszként a homlokodon!” Miért épp a homlokot és a kezet említi meg? Azért, mert ezzel fejezik ki azt, hogy Isten akarata legyen a gondolatainkban és a tetteinkben is. Ahogy mozdul a karunk, ahogy lép a lábunk, ahogy odafordulunk egymáshoz, ahogy szólunk, ahogy megnyilatkozunk az emberek előtt - arról tanúskodik, hogy mi van a szívünkben. A hívő ember - aki számára fontos Isten akarata - cselekedeteivel is megmutatja, ki az úr az életében.

Viszont arról is tudunk, hogy a jó cselekvése csupán képmutatás némelyek számára. Talán mi is gondolkodtunk már így: ezt várják el tőlem, ezért megteszem.

Ti azonban ne legyetek képmutatók, hanem példamutatók abban az értelemben is, hogy ne csak a látszatra figyeljetek, hanem valóban szívből és meggyőződésből tegyétek a jót! Ennél szebb és követhetőbb példát nem adhattok e gyermeknek!

Befejezés: Végül pedig ne feledjétek, hogy az igazi jó példa Krisztus maga, aki kérte is, hogy követői legyünk. Az Ő nevéről neveznek minket keresztyéneknek, és ezt a kisgyermeket is, akit most megkeresztelünk, e szentség alapján nevezhetjük Krisztusénak, vagyis keresztyénnek. Állítsátok tehát elé az Ő példáját. Beszéljetek Róla, tanítsátok az Ő történeteire, hogy számára is Krisztus legyen az igazi példakép!