Templom - Mátyásföld

Mátyásföld a Cinkotai Evangélikus Egyházközséghez tartozik. Jó fekvésének köszönhetően kezdetben nyaralókkal népesült be, majd állandó lakosság alakult ki. A történelem viharai nyomán a templomot áthelyezték. Jelenlegi szerény külsejével nem nagyon hívja fel magára a figyelmet, de belső tere meghitt, családias, a gyülekezet alkalmainak kedves színtere.

 A mátyásföldi evangélikus fiókegyházat a gyülekezetalapító Blatniczky Pál szervezte meg. A Cinkotai Gyülekezeti Ház építésével egyidejűleg, 1943 tavaszán kezdett a templom építéséhez. A Mátyásföldi Nyaralótulajdonosok Egyesületétől ajándékba kapott telek elcserélése adott lehetőséget arra, hogy az Erzsébet-ligetben, a nyaralótelep legszebb helyén építhesse fel templomát. A 200 lelkes fiókegyház tagjainak adományaiból biztosították a templom felépülését. Tervezője Sándy Gyula, legtöbb (különösen Pest környéki) 20. századi evangélikus templom építőjének egyik utolsó temploma volt ez. 1944 őszén még csak a fala és a tetőzete készült el. Hiányoztak az ablakok és az ajtók, a padlózat és a belső berendezés is. Székely stílusú mennyezete azonban helyén volt már, amikor a háború vihara Mátyásföldet elérte. Egy bomba a szemben lévő házat földig lerombolta, de a templom pótolhatatlan értékű kazettás mennyezetét sértetlenül hagyta.

 

 1956. november 4-től Erzsébet-liget épületegyüttese a szovjet főparancsnokságé lett, tiszti lakások céljára. A templomot az 1960-as évekig nem használhatták: tönkrement, ablakait betörték. Végül az egyházközség lebontatta, s egy az akkori Tanácstól kapott új telekre szállíttatta át. Ifj. Kotsis Iván tervei alapján, Hevesi László kivitelezésében, nagyrészt külső segítséggel egy kisebb — csak szélességében azonos méretű — templom épült fel helyette, amelyhez az eredeti épület tégláit, tetőszerkezetét és fakazettás mennyezetének jelentős részét használták fel. 1964. december 13-án szentelte fel Káldy Zoltán püspök.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
2018. július »
július
HKSzeCsPSzoV
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031