Részletek
Bejelentkezés


Elfelejtett jelszó?
 

Kiállítás nyílt a Biblia és az egyháztörténet női arcaiból

Batthyány Kiskórus
 
Batthyány Kiskórus

Brebovszkyné Pintér Márta, a MEE Női Missziói Szolgálatának vezetője nyitotta meg egyházunk vándorkiállítását. A megnyitón jelen voltak a helyi intézmények, szervezetek vezetői, vállalkozói és a gyülekezet érdeklődő tagjai. A kiállítás alkalmával felajánlott adományok a Jezsovics Pál Evangélikus Galéria (JPEG) Alapítvány alaptőkéjét fogják képezni.

Az Evangélikus Országos Múzeum 

vándorkiállításának megnyitójára került sor a cinkotai gyülekezeti teremben, október 9-én, amely a „Keresd a nőt a Bibliában és az egyháztörténetben” címet viseli. Brebovszkyné Pintér Márta és a cinkotai Batthyány Ilona Általános Iskola énekkaros diákjainak együttműködésével került megnyitásra a tárlat.  A Szélrózsa találkozón útjára indult kiállítás Évától elindulva mutatja be napjainkig azon kiemelkedő nőket, akik neve sokszor talán feledésbe merült. Olyan jelentős személyekről van szó, akik nem csak szavaikkal, hanem életvitelükkel, munkálkodásukkal példaként állnak előttünk. A cinkotai látogatók számára egy igencsak ismerős arc (Blatniczky Pálné Jezsovics Lídia) is látható a jelentős női alakok között. A kiállításon elhelyezett poszterek egy-egy személy fontos életrajzi adatait, tulajdonságait a Facebook közösségi portálról ismert adatlapokhoz hasonlóan mutatják be, megemlítve, hogy kortársaik közül kiket ismertek, mivel foglalkoztak, mi volt a hobbyjuk. Számos információt, érdekes ismeretanyagot találunk a színes portrék, képek mellett. Érdemes megtekinteni, hiszen sokszor nem is gondolnánk, hogy mennyien voltak jelentős hatással koruk keresztény szellemben való növekedésére számos területen, mint például a költészet vagy a diakóniai munka területén.

A kiállítás a gyülekezeti teremben október 21-ig lesz megtekinthető az érdeklődők számára.

 

Halász Alexandra

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
2018. szeptember »
szeptember
HKSzeCsPSzoV
12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930