Részletek
Bejelentkezés


Elfelejtett jelszó?
 

Tanévkezdés két részben

Most már hagyományosnak tekinthető, hogy a tanévet Cinkotán is egy egész napos rendezvénnyel indítjuk. A csendesnap előadója pendíti meg a foglalkozások témáját, és előre vetíti egész éves programunkat is. A szombati együttlét után Isten áldásának fogadására gyűlünk össze a tanévnyitó istentiszteleten, amely mindig pedagógusok és tanulók közös szolgálatával valósul meg.

Tanévkezdés két részben

Találkozás egy látássérülttel



Érezzétek, és lássátok, 
hogy jó az ÚR! 

 

A 34. Zsoltár 9. verse hívogatott minket a gyülekezeti házba, hogy közelebbről megismerjük Isten jóságát, és valóban boldogan ragaszkodjunk hozzá, és bizalommal helyezzük Rá az új tanév örömeit és gondjait egyaránt.




Vető István lelkész kezdő gondolatai mutattak rá a zsoltáros tapasztalatból fakadó hitére: Isten jóságának megtapasztalása bizalomra ébreszt bennünket Gondviselő Atyánk iránt.

Domoszlai János Isten kifürkészhetetlen akaratából találkozott jó néhány hónappal ezelőtt a villamoson utazó lelkésszel, aki Cinkotáig vele utazott, s közben megismerte derűs és reménységgel teli hitét. Csodálatra méltó, ha valaki egészen kicsiny korától fogva látássérültként éli az életét, és szívéből árad a hálaadás és a jövő felé tekintés.

Ő volt a csendesnap vendége. Bizonyságtétele szavakban és énekekben fogalmazta meg hitbeli látását. Oldotta bennünk az idegenkedés érzését, amint láttuk őt természetes határozottsággal mozogni közöttünk. 

Hagymási Adél, aki nemrég kapcsolódott be gyülekezetünk életébe, hallássérültekkel foglalkozó pedagógusként tanított minket arra, hogyan tájékozódnak világunkban a vakok, s hogy mi hogyan segíthetünk nekik hétköznapi életük folytatásában. János szívesen vállalta, hogy vele próbáljuk ki a megismert mozdulatokat, gesztusokat.

Ezt követően csoportokat alkotva nyílt lehetőségünk a téma kreatív feldolgozására. Mézes süteményt sütöttünk, próbálkoztunk a horgászattal, gyöngyöt fűztünk és ismerkedtünk decoupage (szalvéta-technika) alapjaival. 

Kinczler Zsuzsa, a gyülekezet kántora zenével: énekhanggal és hangszerekkel tanította meg a fiatalokat Isten dicséretére.

Az ifjú nemzedékkel Bartos Mónika beszélgetett a lelki látásról. A bibliaköri csoportban János is elmondta gondolatait, amelyek nekünk, látóknak, jelentett gazdagodást Isten igéjének megértésében.

A csoportok foglalkozását figyelemmel kísérte, s a beszélgetésekbe már bekapcsolódott gyülekezetünk új hatodévese, Halász Alexandra is, akinek most nyílt alkalma először a gyülekezet különböző korosztályaival való találkozásra.

A délután folyamán Baczkó Máté szervezett izgalmas, változatos sorversenyt a vállalkozó csapatoknak. A feladatok természetesen szintén a látással és az egyéb érzékszervek használatával kapcsolódtak össze.

Az eredményhirdetés után a nagyobbak egy film megtekintésével tették még színesebbé a témában szerzett élményeiket.

Képek a csendesnapról

 

Közös hálaadással előre

 
A csendesnapot követően, másnap, a vasárnapi istentiszteleten együtt olvastuk fel a liturgikus szövegeket, a bibliai igéket, majd a záró imádságban is közösen fogalmaztuk meg hálaadásunkat és kéréseinket.
 
Az oltár elé álltak gyülekezetünk munkatársai, önkéntes szolgálattevői, akik áldással indultak az új tanévbe. Ők osztották ki a templomban jelenlévő tanulóknak (gyerekeknek és felnőtteknek) azt a képet, amely Dávidot ábrázolja, amint Sámuel királlyá keni őt, hogy alkalmas legyen Isten szolgálatára. Ezzel felvértezve kezdhetik meg, vagy folytathatják a mi "iskolásaink" is tanulmányaikat. 
 
Dávid
Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
2018. január »
január
HKSzeCsPSzoV
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031